B. Gál Edit – Veres Gábor szerk.: Agria 47. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2011)

Császi Irén: Népi játék, mint kulturális hagyomány - A forgóhinta hagyományos változatai

eljutás után következik be a fordulat, a víz állapotáról hallunk, ha nem tiszta, valamelyik állat megissza. Az élet alapfeltételéül szolgáló víz a növények, állatok növekedéséhez, a serdülő fiatalok avatásához szükséges mozzanatokként van jelen a szövegekben. A házi készítésű forgóhinták mellett búcsús és vásári napokon megjelentek a sergők, a ringlispílek. Lajos Árpád az 1940-es években már úgy ír erről, hogy az ördögmotolla kiveszőben van, a házaló cirkuszok ringlispílje kiszorította. A fa szerkezetű ringlispílt vándor mutatványosok, vagy a környéken élő leleményes vállalkozók állították fel, vásár vagy búcsú alkalmával, legtöbbször a falu központjában. Kezdetben kézi erővel, a serdülő legények vállalták a hajtását az ingyenes forgóhintázásért cserébe, majd árammal hajtott változatai terjedtek el. A ringlisptteken a gyerekek mellett az eladósorban lévő lányok és a fiatalasszonyok is forogtak (6-7. kép). Felsőtárkány ban, Tarnaleleszen sergőnek nevezték a ringlispíl fa változatát. Heves megyében, Tarnaleleszen élt Ipacs Ignác ragadvány nevén Pepo, aki az 1930-as évek végétől búcsúk, ünnepek idején fából készült sergőjével járta a környező falvakat. „Sergőjét lovas kocsival szállította, a nagyobb fiúk segítettek a felállításban és kézi erővel egymást felváltva hajtották, mert fárasztó volt. Pihenésképp felülhettek ingyen a sergőre. A sergő fából készült, küllős volt, nem voltak figurák rajta, csak ülni lehetett rá. A kerékgyártó, Pala Kiss Jóska készítette. Alacsony, gyerekeknek való sergő volt. Jelesebb ünnepeken működtette 6. kép. Sergő a búcsúban, Felsőtárkány. Bakó Ferenc felvétele, 1954. 2468 DIV Fotótár 342