Veres Gábor szerk.: Agria 46. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2010)
H. Szilasi Ágota: „…Magyar Országnak óltalmazójának…” Szent István korona-felajánlása és a magyar három királyok egri s környékbeli festményeken a XVII-XIX. században
A Dobó István Vármúzeumban 17 4 lévő kis képen a király nincs egyedül, néhány fővezér áll mögötte, akiket esetleg már a Szent István képekről ismerünk, mint a király és a nemzet közösségét jelképező, közös hódolatot formázva, de jelentheti pusztán azt, hogy a király nincs egyedül a csatában, nem marad egyedül az ország védelmében. Sisakját, pajzsát, kardját vagy bárdját ládái elé helyezve térdel a felhőn látomásként megjelenő szelíden letekintő Mária előtt. S az alakja? Tárkányi Béla 1858-as levelében pontosan leírja, hogy Lászlót „pompás fegyverbe kell öltöztetnie... arannyal, gyémántkapcsos köpennyel... és a gazdagon, királyilag felczifrázva, s két fejjel nagyobb legyen, hofstábjánál, mert tudod, hogy vállal látszott ki, midőn cserepárjain szemlét tartott. " I7 5 S ez a kék-ezüst páncélos vitéz, s a korona-felajánlás képek áhítatos Istvánja került rá Kovács harmonikus szépségű festményére a többi, példaként állítható magyar szentéletű mellé, mely képet újra ide idézve végezetül álljon itt teljes terjedelmében az a két levél, melyek a Sub tuum raesidium című festmény elkészültét megelőzték. Tárkányi Béla Kovács Mihálynak Eger, 1854. szeptember 8. .. .A felőled való gyakori gondolkodás átviszi elmémet azon művészi tárgyakra, melyekről mint jövendő nagyságod mindmeg annyi oszlopairól annyiszor és oly szívesen elmélkedem. Az általad megpendített 'sub tuum praesidium '-féle tronon ülő Madonnához tervezett családi csoportozattal sehogy nem tudtam megelégedni; azonban tegnap egy eszme villant meg fejemben, melynek valósítása egy remek műved leend; Soha szebb csoportozat nem veheti körül a Madonnát, mintha Magyarok veszik körül; azért a 'családi privát kegyelet helyett dicsőbb hogy Máriát 176 magyar nemzeti kegyelettel körülvenni becsületes magyarok személyében; én tehát hogy szépet, nagyszerűt, változatost, színpompát, nemzetit szentet egyesítsek a'szép képen: a'csoportozat ot így állítanám ki. A 'Madonna mellett jobbra állna Szt. Gellért vagy Adalbert püspök és vértanú őszszakákkal arannyal áttört és kivarrott vöröspluviáléban, mellette térdepelne Szt. István király a'koronát Máriá17 4 DIV Ltsz: 55.24. Szent István korona-felajánlása - Sajószentpéteri római katolikus templom 200x150 cm; Miskolc, Mindszent plébánia templom, 1879 DIV Ltsz.: 55.94. Szent László ájtatossága - Mezőkövesd, Római katolikus templom; Miskolc, Magán tulajdonban Szent László a Madonna előtt, 1858; Miskolc, Mindszentek római katolikus templom 17 5 BENKÓCZY Emil 1911. 187-197. Említi SZABÓ Júlia 1993. 45. jegyzet. 17 6 Tárkányi következő levelében, melyet szeptember 10-én írt a Magyarok Nagy Asszony - néven említi. 389