Veres Gábor szerk.: Agria 46. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2010)

Nagy Géza Balázs: Adatok az Egri Káptalan XIII. századi működéséhez

A fentebbi húsz esetből alapvető jelentőségű az a kettő (16. és 19. szám), ahol a Káptalan pecsétjének felfüggesztéséhez vágott nyílások metszik a szöveget, hiszen nem életszerű az eleve átvágott részekre való írás. Ez a két szöveg tehát mindenképpen előbb került a hártya verso oldalára, majd ezt követően történt átvágásuk. Ez alapján megállapítható, hogy az oklevelek ezen példányainak írását befejezve a hátoldal középső harmadának alja tájékára vagy maga az oklevél írója, vagy más személy felvezette a tárgy megjelölését a „super ..." formulával, majd a hártyát viszszafordították. Ezt követően a hártya alját felhajtva kialakították a kettős hártyaréteget (plica), majd ezen a függőpecsét zsinórjának befűzéséhez két bevágást ejtettek. Mivel ekkor nem látszott a hátoldalon lévő írás, azt véletlenszerűen átvágták, ami a kézírások egyezése vagy különbsége ellenére is egyértelműen igazolja, hogy ezek a megjegyzések a káptalani levéltárban való eligazodáshoz kellettek. A Káptalan kancelláriáján való keletkezés kimutatható egyébként all, számon jelzett oklevél hátoldalán lévő megjegyzésről is, az abban megemlített Pál neve magában az iratban nem szerepel. Ebből következik, hogy a megjegyzés készítője évekkel korábbi állapotra is emlékezett, mert a szóban forgó malmot a vásárlás idején - az oklevél tanúsága szerint - már bérlője után Orosz-malomnak emlegették. Az oklevelet jelzetelő személy tehát hosszabb ideje a Káptalan szolgálatában állt, és így korábban szerzett gazdálkodási ismeretét önkéntelenül megőrizte az utókornak. Kétségtelen tehát, hogy a XIII. században a Káptalan már használt levéltári jelzetet az iratok hátoldalán, ami feltételezi a regesztrumok meglétét is. Ezek rendszerére vonatkozóan szintén tehetünk néhány megállapítást. Az biztos, hogy volt egy területalapú kimutatás, hiszen az E, 3., 6., 8., és 12. számmal ellátott irat esetében csak az ügy tárgyát képező földbirtok neve tekinthető azonosításhoz felhasználható adatnak. Ugyancsak kellett lennie egy téma- vagy tárgymutatónak is, mert a 7. számú iratban birtokról nincs szó, csak jegy ajándékról és hozományról, és az érintettek neve a hátoldali jelzeten nem szerepel. Az ilyen, nem birtokügyekről kiállított iratok nyilvántartása tehát tárgymutatós rendszerben történhetett, de éppen személyhez kötött jellegük miatt ezen iratok nagyobb mértékű pusztulásával (esetleg már a középkorban alkalmazott tudatos selejtezéssel) számolhatunk. A káptalani jelzettel a hátoldalán ellátott iratok zöme, de e jelenség nem kizárólagos, csak felül chirographált, azaz általában a legalsó példányok maradtak a levéltárban. Feltételezem, hogy az alul-felül chirografált példányok lehetnek azok, amelyeket eredetileg az ügyfél kézhez kapott, majd valamikor káptalani letétbe visszaadat az iratot. E felismerés nyomán szükséges, hogy egyrészt a különféle levéltárak anyagából kiszűrésre kerüljenek azok a privilégiumok, amelyek a Káptalan levéltárából kallódtak át újabb helyükre, mert így bizonyára pontosabb képet kaphatunk majd