Veres Gábor szerk.: Agria 46. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2010)

Nagy Géza Balázs: Adatok az Egri Káptalan XIII. századi működéséhez

tanulmányai során olyan jogi ismeretre tett szert, amely nélkülözhetetlenné tette a hiteleshelyi tevékenység végzéséhez. A dignitások és a főesperesek hiteleshelyi tevékenységéről általánosságban megállapítható, hogy legalább egy dignitás, és két főesperes jelenléte kellett egy tárgyalás megtartásához. Ez a „tres faciunt collegium'', azaz hárman alkotnak testületet jogelv XIII. századi alkalmazását mutatja az Egri Káptalan hiteleshelyi tevékenysége során. Ettől független, hogy az „aliis multis" megjegyzésen hány kanonokot, klerikust, jogi képviselőt, jegyzőt érthetünk: mivel őket név szerint nem említették meg, jelenlétük nyilván nem bírt jogbiztosító hatással. Egyúttal adatokat szereztünk arra vonatkozóan, hogy a hiteleshelyi kancelláriai munkát legalább részben olyan személyek végezték, akik nem voltak kanonokok, mivel a főesperesek rangsorát többször elvétették a méltóságsorokban. A káptalani levéltár iratanyaga Az Egri Káptalan levéltárának anyaga jelentős pusztuláson ment keresztül a XVI. század közepe óta: a megsemmisülés módjáról és mértékéről alig vannak tényszerű adataink. Az Országos Levéltár kimutatása alapján mintegy 400, az Egri Káptalan által a XIII. század vége előtt kibocsátott iratról van tudomásunk. Ezzel szemben mindössze két káptalani kiadmány eredeti példánya maradt meg a káptalani hiteleshelyi levéltár részeként, és még további 18 oklevél a káptalani magánlevéltárban található. Az összes ismert, és az Egerben megmaradt iratok arányát összevetve egyértelmű, hogy a Káptalan XIII. századi hiteleshelyi iratányagának, irattárának legalább 95%-a elpusztult, jobb esetben csak szétszóródott. A középkori regesztrumok is vagy elpusztultak, vagy ismeretlen helyre kerültek, és amikor a XVIII. században protokollumokba másolták a még meglévő iratokat, akkor már gyakorlatilag csak a máig fennmaradt okleveleket vették számba. A pusztulás valószínű ideje így tehát a XVI. század közepe - a püspökvár szabályszerű életének egyre erőteljesebb akadályozása - és a XVIII. század első fele, azaz a Káptalan Egerbe való visszaköltözésének ideje közé tehető. Érdekes kutatási célnak tűnt ezért, hogy a fennmaradt iratanyagból szétválaszthatóak-e a káptalani levéltárból elkallódott és az ügyfeleknek kiadott, majd később letétbe visszahelyezett iratok csoportjai. Rövid távon ennek megállapítása a Káptalan levéltári rendszerének meghatározásához szolgáltathat adatot; hosszú távon pedig, figyelembe véve a levéltári példányok mai lelőhelyét, a káptalani levéltár szétszóródásának folyamatáról is képet adhat. Első lépésként tehát abból a szempontból kellett megvizsgálni az eredetiben fennmaradt iratokat, hogy van-e rajtuk olyan jelzés, amely egykori levéltári elhelyezésüket 21