Veres Gábor szerk.: Agria 45. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2009)

Szalainé Király Júlia: Gárdonyi Géza a Nyugatban

hogy a többi író is ilyen, de ha van még tíz évem, talán pótolhatom... "

4 Olyannyira személyesek ezek a gondolatok, hogy még egy sajátos titkosírás kidolgozására is ösztönözte, hogy még inkább rejtve maradjanak törekvései. Gárdonyi Géza pályájának ebben a szakaszában legjobb műveiben megőrizte művészetének legfőbb erényét, azt a lírai töltetű, lélektani igényű analitikus realizmust, amely a 90-es évek társadalmi elemzéseiből sarjad. Pszichologizáló mikrorealizmusával a szeretet és a szeretetlenség, a szerelem, a magány, az érzések, a vágyak elfojtásának és szabad kiélésének viszonylatában vizsgálta felül a kor emberének életét. Gazdag novellisztikája mellett elsősorban a regényírás területén hozott igazán újat: a magyar regény fejlődése szempontjából sem közömbös, hogy az analitikus realizmusával megteremtette a romantikus hagyományokon túllépő, a modern tudatregényt előkészítő lélektani tézis-regényt, a történelmi regényírásban pedig olyan új megoldásokkal kísérletezett, amelyek a történelmi regényt egyre inkább lélek-tanulmánnyá alakító polgári történelmi regényírás gyakorlatával mutattak rokonságot. 1908-ban, amikor a Nyugat indult, Gárdonyi már rátalált önálló hangjára, hangvételére, konkrét célokat tűzött ki maga elé, hogyan is fogalmazza meg a társadalom egyénre gyakorolt hatásait. Szemlélődése, állandó vívódásai eredményeként pontosan látta a visszásságokat, de ezek kifejezésére egyéni hangot dolgozott ki. elszakadva, vagy inkább kellő távolságot tartva az új irodalmi irányzatoktól. A társadalmi ellentmondások nála személyes élményekké váltak, pontosabban saját lelkén átszűrve jelentek meg. Ez az egyes szám első személyben történő elbeszélés egyik nagy előnye, ugyanakkor nem szükséges közvetlenül véleményt nyilvánítani, nem kell beleszólnia kívülről az eseményekbe. írói munkásságát nem tekintette olyan jellegű elhívásnak, amelynek hatással kellene lenni a társadalom folyamataira. Gárdonyit a realizmuson túl a lélekrajz vonzotta. Amikor hatások érték, visszavonult, hogy ezeket feldolgozza, egységes, jól megkomponált művekké fogalmazza. Magányából, csak nagyon kevés és megrázó esemény tudta kimozdítani. A Nyugat megjelenésének évében, 1908-ban adták ki az Isten rabjai című regényét, melyet nem csak a „legjobb magyar regénynek" tart Szerb Antal - a korrajzi hűség, a nemzeti karaktervonások és a megjelenítés plaszticitása alapján, hanem stílusát is mint „mintaszerűmagyar nyelvet" emlegeti, ha egyébként némi fenntartással kezeli is az életművet.

5 Ebben az időben a magyar irodalmi élet egy nagy robbanás előtt állt. Forrt a levegő, mindenki érezte, hogy valami változásnak kell következnie. 4 MESTERFÜZET. Lelt. sz.: 71.14.1. 1921. április 3. 5 Z. SZALAY Sándor 1974. 231. 398