Veres Gábor szerk.: Agria 45. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2009)

Lisztóczky László: A tavaszi hadjárat krónikása: Zalár József pályaképe

Jogért, eszmékért tettre keltünk!... A költő tolla új éllel csatáz. S diadalának új terévé Lesz a jog háza - a vármegyeház... „ Ábrándos költő - nem volt ily szó! Rideg valóval mi közöd neked?" Tudtuk: mint az arany fény nélkül, Igazság eszmény nélkül nem lehet! 1892-ben Kaszap Bertalan halálával a Heves megyei alispáni szék megüresedett. A július 25-én egybehívott közgyűlés osztatlan lelkesedéssel Zalár Józsefetjelölte a posztra. Irodalmi rangjának és a város társadalmi életében betöltött szerepének köszönheti, hogy 1894-ben az Egri Irodalom- és Művészetbarátok Köre elnökévé választották. Ezzel Eger politikai és kulturális életének egyik legfőbb tekintélyévé, irányítójává vált. Amikor csak tehette, segítette szülővárosát is, 1894-ben például aktívan részt vett a gyöngyösi iskolák államosításában. Az 1896. május 11-én megrendezett megyei millenniumi díszközgyűlésen ő mondott ünnepi beszédet. Ebben az évben írta Az én vármegyém című költeményét is, melyben szintén a honfoglalás ezredik évfordulója előtt tiszteleg. Lokálpatriotizmusának, Heves megyei öntudatának ez a mű az egyik legszebb dokumentuma. Soraiból már a visszatekintés, a leltárkészítés, a búcsúzás hangulata árad. Különösen megragadó az indító strófája: Szép Magyarország gyönyörű vidéke, Tiszta magyar nép ős lakóhelye, Az isten téged e föld közepére, Épp szíve fölé helyezett ide. Koszorút is tett homlokodra - szépet, A szép zöld Mátrát, épp odavalót, S elődbe önté szépséged tükrének A délibábbal a Tisza folyót. A vers a vidék szépségénél is nagyobb kincsnek nevezi az itt élő emberek büszke öntudatát és cselekvő hazaszeretetét. A vármegye „igaz magyar népe" lelkéből fon koszorút a táj pompájához. Tíz századon át mint vasoszlop tartotta fölötte az eget, s ha kellett, egymagában is rendületlenül állt őrt a honért. Az utolsó sorokban a költő ünnepélyes fogadalmat tesz a haza és a szülőföld iránt érzett, a halállal sem megszakadó hűségéről: 386