Veres Gábor szerk.: Agria 45. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2009)

Lisztóczky László: A tavaszi hadjárat krónikása: Zalár József pályaképe

Szörnyű nap volt az! A hősök hőse Ledőlt, betegnek, a párducbőrre, Mint a balvégzet Útjába tévedt S már áldozatnak szánt martalék; Te fent ültél fejvánkosánál, Egy ifjú meg lent az eltört lábnál... Emlékszel-e még? - ez én valék. A szerencsétlenség után a hadtest irányítását az egri Knezic Károly vette át, akit Zalár még kispap korából ismert. Már az ő vezérsége alatt ostromolták meg a budai várat. A pestiek című versében a várost fölgyújtó megszállókat átkozza: inkább a romok közt járunk, mint egy úton a zsarnokokkal, inkább a puszta ég alatt tanyázunk, mint a barbár gyújtogatókkal közös palotában, a rájuk vesztegetett szó helyett inkább az ágyúk dörögjenek. Budán című versében a vár május 21-i visszavételét örökítette meg. Ugyanaz a büszkeség árad belőle, mint Petőfi Európa csendes, újra csendes...című költeményéből: Zászlónk lebeg már a vár ormirúl, Európa hitének szent jele. Sokféle zászlók mellett küzdenek, De ez egyen függ minden nép szeme. Néhány hét múlva ezt a zászlót is letépte a cári intervenció. Zalár József Vachott Sándorral, Bajza Józseffel és Vörösmarty Mihállyal együtt menekült az osztrák bosszú elől Kelet-Magyarországra, egészen Nagykárolyig. Innen rövid időre hazatért szülővárosába, s miután sikerült elkerülnie a besoroztatást, amelyre kiszemelték, a felelősségre vonástól tartva, Gömörben vállalt házitanítóságot. Ott megismerkedett és barátságot kötött Szász Károllyal és Tompa Mihállyal. Sárosi Gyula eltűnt a szeme elől, hosszú ideig hírét sem hallotta. Sárosi Gyulához címmel 1849 végén katartikus hatású verset írt hozzá, melyben megrendítő természeti képekbe rejtette a szabadságharc vérbe fojtása és az azt követő megtorlás miatt érzett fájdalmát: Hol vagy? Kiáltom ím neved ezerszer, De vissza nem szól se nyugat, se dél; Tán megrepedtek itt a szirtek is már, S csak haldokló jajt hord a téli szél? 372