Veres Gábor szerk.: Agria 45. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2009)
Szecskó Károly: Dancza János (1899-1985)
1952-ben az Eötvös Loránd tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Fogarasi Béla akadémikus meghívására előadást tartott Bal vagy jobbkezes volt-e az újkőkor embere? címmel. 8 9 1953-ban barlangi Csónakázó-tó oldalában kiválasztott egy apró víznyelőt, s nagy műszaki energiákat belefektetve, azt mintegy 35 méter mélységig kibontatta és kitágíttatta. A Baradla-barlangban, a Dancza-féle víznyelő-kitágítás volt az első olyan feltárási kísérlet, amely egy feltételezett barlangrészt bányászati aknamélyítő módszerek, kőzetrobbantások, csörlők és csigarendszerek alkalmazásával igyekezett megtalálni. Jakucs László szerint „ Dancza munkája azért nem járt nagyobb eredménnyel, mert az egész barlangrendszer egyik leggyengébb víznyelőkapacitású, azaz egyik legfejletlenebb belső ponorját választotta kutatási helyéül, mégpedig a Baradlának abban a felső, Aggtelek-közeli szakaszában, ahol a hidrológiai vizsgálatokból adódó érvek tanúbizonysága szerint feltételezett Alsóbarlang még valószínűen tényleg szűkös üreghálózatú lehet. Ha Dancza az Óriások terme előtt, vagy a Vaskapu-szorosban lévő igazi nagy víznyelők valamelyikére fektetett volna bele ekkor méretű bontási energiát, talán felfedezhette volna a keresett vízvezető rendszert. " 9 0 1953 novemberében leváltották barlangigazgatói funkciójából. Ennek oka az volt, hogy felettes szerve egyetemet végzett személlyel kívánta betölteni ezt az állást. így került helyére az igazgatói székbe Jakucs László, aki évek múlva mint kiváló barlangkutató és ősrégész szerzett hírnevet magának. 9 1 Dancza leváltása után visszatért Egerbe, ahol mint munkáskáder a Megyei Tanács Ipari Osztályának műszaki előadója lett. 9 2 Innen került 1955-ben a helybeli Lakatosárugyár élére, ahol 1955 decemberéig dolgozott. Ekkor a felsőbb pártszervek elmozdították állásából, s a gyár vezetésével Németh Tibor régi párttagot, munkáskádert bízták meg. 9 3 Ekkor Dancza mint állásnélküli belépett az akkortájt szervezett karhatalomba. 9 4 A karhatalomban idős kora miatt nem osztották be járőrszolgálatba. Már hozzá hasonló koros karhatalmistákkal együtt csak az irodán teljesített szolgálatot. Meg kell azonban említenünk még azt, hogy mint a bükki barlangokat kitűnően ismerő szakember részt vett a felkelők által oda elrejtett fegyverek és lőszerek összegyűjtésében. 9 5 Dancza humanizmusát bizonyítja, hogy ha tudott, segített az üldözötteken. 8 9 HML Az MSZMP Heves Megyei Bizottsága volt archívumának iratai. Dancza János levele a Propaganda és Művelődési Osztálynak. Eger, 1978. jún. 28. 9 0 JAKUCS László 1993. 235-236. 9 1 DIVM TA 85-78. Egy veterán életútja. Lejegyezte Kovács Éva gimnáziumi tanuló, Eger, 1958. 9 2 DIVM TA 85-78. Egy veterán életútja. Lejegyezte Kovács Éva gimnáziumi tanuló, Eger, 1958. 9 ? DIVM TA 85-78. Egy veterán életútja. Lejegyezte Kovács Éva gimnáziumi tanuló, Eger, 1958. 9 4 DIVM TA 85-78. Egy veterán életútja. Lejegyezte Kovács Éva gimnáziumi tanuló, Eger, 1958. 9 5 HORVÁTH Nándor (Eger) szóbeli közlése, 1988. 345