Veres Gábor szerk.: Agria 45. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2009)

Földi Viktória: Az Orczy-család temetkezése Erdőkövesden

viszont jelentős mértékben befolyásolták történelmi emlékezet rögzítését és a te­metéseket a megbékélés szimbolikus jeleinek szánták. 3 0 Antónia Franciaországban való költözése után is fontos maradt a családi kö­telék. Minden igyekezetével azon van, hogy sírhelyük hagyományait ápolva csa­ládtagjai számára megteremtse az egységes nyughelyet. Munkássága révén a kul­tuszhely napjainkig élő temetkezési hely maradt, az egykori kegyúri szerepek be­töltésével együtt. A család temetkezési szokásait figyelemmel követve jól látható módon rajzolódik ki, hogy a kultusz teremtése és ápolása jelen település esetében a család női tagjainak feladata volt. A férfiak helyett az uradalom gondozása és irányítása az évek során a legtöbb esetben a nőkre hárult. A kegyúri szerep gya­korlása úgyszintén a nők feladatkörébe tartozott. Antónia édesapja, Viktor 1954-ben halt meg Budapesten és a nagykovácsi te­metőben helyezték nyugalomba. Édesanyja sipeki Bálás Dóra (1897-1976) het­venkilenc éves korában szintén Pesten halt meg. 1976. június 1-én a Farkasréti te­metőben szentelték be. Antónia édesapja földi maradványait ugyanezen évben ex­humáltatta, és édesanyjával együtt június 4-én az erdőkövesdi családi sírboltba he­lyezte el. Maradványaik a kripta nyugati falába vannak elfalazva. Emléküket már­ványtábla őrzi, mely díszítése nem tér el a már megszokott egységes módtól. An­tónia a hazalátogatás lehetőségét kihasználva két fiúgyermekét is magával hozta, abból a célból, hogy megmutassa saját temetkezési helyét a távoli országban élő gyermekei számára. Antónia édestestvére, György ( 1929­1950) idegenlégiós katonaként Indokíná­ban tűnt el. Húga a francia állam segít­ségét kihasználva több éven át kerestet­te. Megtalálták azt a tömegsírt, melyben György is nyugodhat. A hölgy minden igyekezette testvére földi emlékeit a csa­lád többi tagja mellett elhelyezni. Szülei márványtábláján az ő neve is szerepel. Piret de Bihain Lajos első házassá­gából született Jenő (1889-1965). A Far­kasréti temetőben lett beszentelve 1965. május 27-én, majd az erdőkövesdi sír­boltbajúnius 5-én fektették. 3 1 A temetés­ről feljegyzés nem született. Emlékét már­ványtábla őrzi. 3 0 BARNA Gábor 2001. 182. 3 1 GUDENUS János 1998. 86. 17. kép. Piret de Bihain Jenő emléktáblája a családi sírboltban. Takács József felvétele, 2003 274

Next

/
Thumbnails
Contents