Veres Gábor szerk.: Agria 45. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2009)

Földi Viktória: Az Orczy-család temetkezése Erdőkövesden

bejegyzése szerint a gyermek gróf Zelensky László kétéves korában bélhártya gyulladásban hunyt el július 28-án a Temes megyei Újfaluban. Temetésére két nappal később Erdőkövesden került sor Szepessy Lajos helyi plébános celebrálá­sával. A plébániai iratok közül 1909. júliusából került ki egy szentmise alapítvány, melyet gróf Zelensky Róbert és felesége Károlyi Klára gyermekük Zelensky László lelki üdvé­ért helyeztek el. A geneológiai kutatások szerint örökösük nem maradt. Minden bizony­nyal Orczy István gyermekkorában elhunyt dédunokáját rejti magába a kisméretű ko­porsó. A nyughelye fölötti márványtábla a következő gondolatot örökíti meg: Az Úr adta, az Úr el is vette, amint az Úrnak tetszett úgy történt. Legyen áldott az Úr neve. A XX. század első felének temetkezési szokásai Orczy István özvegye Lipthay Ágota (1818-1902) örökölte az erdőkövesdi csalá­di vagyont. Házasságukból négy gyermek született. Az egyetlen fiú örökös, Orczy Elek ( 1843-1916) házasságot nem kötött. Lányaik: Sarolta, Leona és Irma a Gyürky, Piret de Bihain és Károlyi családba házasodtak. Temetkezési helyük a férjük révén lett meghatározva. A négy gyermek édesanyja 1902. január 16-án Budapesten hunyt el, majd a Kerepesi úti temetőben helyezték nyugalomra. Fővárosunk dísztemetőjében ideig­lenesen temették el a hősi halált halt Orczy özvegyét. A terület 1885-óta szolgált nemzetünk kiemelkedő személyiségeinek nyughelyéül. 2 2 Létrejöttének alapgondo­latát Széchenyi István 1843-ban megjelenő Údvlelde című írásában kereshetjük. 23 Lipthay Ágota végrendeletében kérte, hogy férje mellett helyezzék örök nyu­galomra. Végakaratát fia teljesítette: 2 4 „ 1000 Korona az erdőkövesdi, 500 Korona az istenmezejei, és ismét 500 Korona váraszói szegények között lészen kiosztandó boldogult édes anyjának: Budapesten elhalt és ideiglenesen eltemetett néhai báró Orczy lstvánné, született báró Lipthay Agosta holttetemének az erdőkövesdi csalá­di sírboltban leendő szállítása és végleges eltemetése alkalmával, mint az elhunyt báróné hagyománya. " A településsel való kapcsolatára utal végrendelete. A szegények segítését lá­nya, Sarolta támadta meg. Több évet felölelő pereskedések következett, melyből kifolyólag az újratemetés csak 1903. áprilisában történhetett meg. Orczy István özvegyének fa koporsója ma is látható eleme a családi sírboltnak. A koporsó mentes 2 2 CSERNUS-LUKÁCS Lajos - TRIFF Viktor - ZSIGMOND János 1999. 10. 2 3 TÓTH Vilmos 2000. 197. 2 4 EPL: 1902. 267

Next

/
Thumbnails
Contents