Veres Gábor szerk.: Agria 45. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2009)
Kiss Péter: Az egri líceum az egyetemi gondolattól a „magyar Athen” jelképéig (1754-1950)
működési helyét pedig a Líceumban jelölte ki. Szmrecsányi Lajos érsek 1928-ban vitéz Subik Károlyt nevezte ki a tanfelügyelőség vezetőjévé, egyben megbízta annak átszervezésével is, amely az utolsó jelentős változás volt a hivatal történetében. 1943-ban végleg megszűnt a segéd-tanfelügyelői beosztás, amely előzőleg is csak szakaszosan létezett. Az 1931. évi és az 1942. évi egri egyházmegyei zsinat is foglalkozott a tanfelügyelőséggel mely 1948-ban az egyházi iskolák államosításakor szűnt meg. 9 5 Könyvgyűjtemények a Líceumban Az Egri Főegyházmegyei Könyvtár Nemcsak a nyilvános felsőfokú tanintézet gondolta hanem annak első épület terve is Barkóczy Ferenc püspök nevéhez fűződik. 1761-ben a főpásztor utolsó egri évében felmerült annak szükségessége, hogy a teológiai és a bölcseleti kurzus hallgatóinak részére új tantermekről a tanárok részére pedig lakószobákról gondoskodjanak, mert lassan kiszorultak a szemináriumból. Mivel a jogi iskolának ekkor még nem voltak hely problémái, Barkóczy csak a teológiai és filozófiai oktatásból álló Püspöki Iskola elhelyezéséhez szükséges tervezéssel bízta meg bécsi építészét Gerl Józsefet. Barkóczy 1761 végéig volt egri püspök majd ekkor esztergomi érsek lett. Kezdeményezését Eszterházy Károly folytatta aki elődjétől eltérően egy négy fakultásos egyetemet tervezett. Gerl 1761-ben Vácra utazott az akkor még ott püspök Eszterházy hoz, aki kiegészítette Barkóczy elképzeléseit. Ekkor került be az épület tervébe a csillagásztorony és a nyilvános könyvtár. Gerl az 1762. október l-jén Egerben tartott konzisztóriumi ülésen kapott megbízást az egyetemi épület terveinek kidolgozására. Az erre vonatkozó utasítások 6. pontja szerint építeni kellett egy könyvtárat, a könyvtáros részére egy lakószobát valamint egy kisebb könyvtártermet. Az épület az első elképzelések szerint még csak egyemeletes lett volna. Két héttel később azonban 1762 októberének közepén a joghallgatók épülete a Foglár-kollégium életveszélyesen megroskadt, ezért a tanítást azonnal be kellett szüntetni. Az új helyzetben olyan döntés született, hogy a joghallgatók előadótermeit is az újonnan felállítandó egyetemi épületen belül kell biztosítani. Ekkor került sor az eredeti terv kétemeletesre történő átdolgozására. A könyvtári állomány kialakulásának kezdete az 1760-as évek közepe tájától datálható. A püspök 1767-ben mondott köszönetet Almási Mihály királyi tanácsosnak az egyetem számára küldött 60 db könyvért. 1775-ben P. Waxman volt 12 2 KISS Péter 2007. 241-242. vesd össze BAKÓ Zsuzsanna 2002. 214