Petercsák Tivadar – Veres Gábor szerk.: Agria 44. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2008)

Kovács Béla: Az egri minoriták régi temploma és rendháza

Lobogók A Kordások Testületének vörös selyemből készült nagyobb lobogóját egyik olda­lon Szűz Mária, Szent Ferenc és Szent Klára, másik oldalon Páduai Szent Antal képe díszítette. Egy kisebb, szintén vörös selyemből készült lobogón Szűz Mária és Szent Mihály képe volt. A harmadik kisméretű, vörös vászonból lobogót a kar­zaton őrizték. Ez már negyven éve a flagellánsok jelvényéül szolgált. (Leltár 46.) 3 6 A rendház A. épületszárny Ez volt a régi rendház. Földszintes, zsindellyel fedett. K-Ny-i tájolású, téglalap alap­rajzú épület. (K-i végéhez derékszögben csatlakozott a később épített, egyemeletes, É-D-i tájolású szárny.) Hosszanti homlokzatán 2,85 m széles és 18,96 m hosszú (54,04 m 2), részben földes, részben deszkapadlós folyosó húzódott, amelyről a he­lyiségek ajtói nyíltak. A folyosó falának közepén egy bedeszkázott régi ajtó volt, kö­zepén egy kivágott ablakkal, amely a külső részek felé nyílt. (Leltár 52, 122.p 1 1. helyiség: 6,16x3,79 m = 23,35 m 2. Ajtaja kulcsra záródó. Egyik ablaka a temp­lomra, a másik a patakra nézett. Deszkapadlós, frissen meszelt. Berendezés: egy zöld terítővel leterített ágy, egy asztal, egy repedezett zöld cserépkályha, egy falon függő óra, egy térdeplő, egy szenteltvíztartó, hét festett szentkép. (Leltár 53.) 2. helyiség: 6,16 x2,6 m = 12,69 m 2. Elszíneződött fehér ajtaja kulcsra záródott. Ablaka a patakra nézett. Téglapadozatos, falai olyanok voltak, mint egy istállóé. Berendezése: két nagyon egyszerű ágy, egy térdeplő, egy megkopott kályha, hat festett szentkép. (Leltár 54.) 3. helyiség: 6,16><5,86 m = 36,10 m 2. Ez volt a laikus testvérek közös szobája. Fe­hér ajtaja kulcsra záródott. Ablaka a patakra nézett. Téglapadozatos. Berendezése: több ágy, egy asztal, két szék, egy jó kályha, egy gyalupad, két szentkép. (Leltár 55.) 3 6 Az Egerben is szokásos nagypénteki önostorozó körmenetekre vonatkozó részletes adatok: KO­VÁCS Béla 1974. 49-50. 3 7 A folyosó leírása nehezen értelmezhető. Az említett lépcsők arra utalnak, hogy a folyosó padló­szintje magasabban volt, mint a külső terepszint. 149

Next

/
Thumbnails
Contents