Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Kemecsi Lajos: Szánok a Gerecsében

A kutatási területen nem volt általános a nyugati területeken elterjedt, kizárólag személyszállításra használatos szánkó. A Gerecse hegység falvaiban csak 1-2 ún. „parádés szán" volt a leggazdagabb gazdák tulajdonában. Tardoson az ilyen szánt - megkülönböztetésül a fuvaros járműtől - „könnyű szánkónak" nevezték. Ezekre a szánokra is a kocsikról levett oldalakat tették rá. Esetleg a kivehető fédères üléseket is feltették a szánokra. Szerkezetük egyébként megegyezett az igás szánokéval. Díszes, deszkás állandó szekrényú üléses szánja a falvakban csak a jegyzőnek és a papnak volt. Az úri szánkók között található volt rúdszárnyas szerkezetű szán is. Az uradalmak az erdészetekben rendszerint ilyen szánokat tartottak vadászatra. Ezek közül egy-két darabot ma is hasonló funkcióban találunk. Az észak-dunántúli terület falvaiban tehát nem került paraszti használatba a „nemesi szánok" népies változata.

28 Kivételes esetben egy-egy hagyományos szerkezetű szánt napjainkban átalakítanak személyszállító feladatokra. A régi járművet más funkcióban - turistáknak kirándulásra, esetleg vadászathoz - kívánják alkalmazni. Az ilyen másodlagos használat egyik esetét Agostyánból mutatom be. A szépen faragott, vaslemezzel megerősített terhes szánt új tulajdonosa átalakította 6 személyes közlekedési eszközzé. Állandó fenékdeszkákat szerelt rá, és ezekre kiselejtezett autóbuszüléseket rögzített. A lovas szán oldalára deszka magasítót is felszerelt. A szán talpán vésett díszítés, és ami napjainkban már igen ritkán fordul elő, évszám is található. Az igen jó állapotú vasalt szántalp 1938-ban készült. A díszesebb, személyszállító szánok talpa rendszerint keskeny és alacsony. Az átlagos szélessége 5 cm és 10 cm magas.

29 A hagyományos fogatos szán szerkezete napjainkig változatlan maradt. Egyetlen lényeges módosulás történt a szán használatában. A XX. század első évtizedeiben kezdett terjedni a szántalpak vasalása. Az „úri, parádés" szánok talpát vasalták elsőként. Ezeket a talpakat 15-20 mm vastag vaslemezzel borították, úgy, hogy a rögzítő csavarokat belesüllyesztik, így nem akadnak el. A szánkótalp vasalásának előnye, hogy nem kopik a fa, és esetleges törése sem jár komolyabb zavarral. A szánkótalp kopását korábban úgy orvosolták, hogy az elkopott részt „megtalpalták". Fuvarba járó gazdák közlése szerint a talpra rászabták a hiányzó részt és néhány helyen anyáscsavarral megfogatták. A szántalp vasalása a fához jutás szigorításával terjedt. Az egyes falvakban idősebb gazdák még napjainkban is pontosan emlékeznek arra, hogy ki és mikor vasaltatta elsőként a szán talpát. A szánnal távolsági fuvart is vállaló tardosi gazdák közül 1924-ben vasaltatta elsőként a talpat egyik adatközlőm édesapja.

30 A vasaláshoz (ráf vagy sin) kopott kerekű szekérről levett abroncsot használtak. A ráf szélessége 5-6 cm volt és min28 BOCKHORN O. 1973. 78-80., illetve PETTKÓ-SZANDTNER Tibor 1931. 171. 29 KEMECSI Lajos 1998. 38. 30 KEMECSI Lajos 1996. 77. 92