Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Viga Gyula: Zemplén mezőgazdálkodásának néprajzi jellegéhez

a fémtárgyak kirakása, a szentelmények (barka, gyertya, szenteltvíz) alkalmazása mind az emberi tevékenység eredményeit biztosítja, védi és szolgálja. Gunda Béla - a zempléni szlovák falvak hagyományai alapján - hívta fel a figyelmet arra, hogy a primitív földművelő gazdálkodás és a hozzá kapcsolódó gazdag kultusz sajátos aszimmetrikus viszonyt jelent. Pl. Ohuta lakói a gyümölcsfákat lényegében nem gondozták, viszont 8-10 féle mágikus eljárással igyekeztek a termést megvédeni.

13 A szőlő és a gyümölcs A zempléni táj tagolódásának megfelelően, jelentős eltérések voltak a szőlőés gyümölcskultúrában. A paraszti szőlőművelés jellemzője volt ezen a tájon, hogy a kedvezőtlen körülmények között is - a filoxéravész után akár vad fajtákkal - igyekeztek az önellátást biztosítani. A folyókra hajló völgyek domboldalain, a nagyobb határú falvakban akár a piacra termelést is elérhette a szőlőművelés, amin egészében érződik Tokaj-Hegyalj a szőlő- és borkultúrájának hatása. Ez utóbbi főleg a napszámosok generációinak vándorlásával magyarázható: a hegyaljai szőlők rendkívüli munkaigényének kielégítése nem csak munkaerőt, hanem azzal eszközöket, technikákat és egyéb kultúrjavakat is közvetített ÉszakkeletMagyarország magyar és nem magyar csoportjai között.

14 A völgyi falvakban és a hegylábi területeken, a Hernád mente településein Göncig, a Hegyközben pedig főleg Radványban és Vily-Vitányban a földműves-kultúra szerves része volt a szőlőművelés.

15 A minőségi bortermelés központi zónája azonban Tokaj-Hegyalj a területe volt, ahol a bortermelő mezővárosok - viszonylag kis területen - rendkívül jelentős értéket termeltek meg komplex gazdasági keretek között. A borminőség és a borkereskedelem védelme érdekében államilag is többször körülhatárolt terület nem csupán termelési tájként önálló egység,

16 hanem hagyományos műveltségének egésze okán is. A hegyaljai mezővárosok termelési módja az Árpádkortól kezdve a borászat XVIII-XIX. századi virágkoráig többféle náció és vallási felekezet - vallonok, horvátok, németek, szlovákok, ruszinok, borkereskedő görögök (vegyes etnikumú, görög keleti vallású balkániak) és zsidók (főleg Galicia felől érkező haszidok) - kultúráját olvasztotta sajátos, organikus kulturális tömbbé. Hozzájárultak ennek arculatához a bebirtokló (extraneus) felföldi nemesek és polgárok, nem utolsó sorban a már említett vándormunkások, valamint a bort szállító fuvarosok: mindezek gazdagították a hegyaljai települések műveltségét, s 13

IKVAI Nándor 1967. 100-102.; GUNDA Béla 1976. 37.; Összegzőén: UJVÁRY Zoltán 1969. 14 BALASSA Iván 1991. 261-273.; LACZKÓ István 1964.; IKVAI Nándor 1981. 35-36.; UDVARI István 1988. 38-61. 15 PALÁDI-KOVÁCS Attila 1967. 16 BODÓ Sándor 1979. 76