Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Sz. Király Júlia: Gárdonyi Géza történelemszemléletének pillérei

gok, a dogmák és regulákkal szembeni ellenérzés ábrázolása csak az árnyalt kép fes­tésének eszközei voltak. Próbálta azt kibogozni, hogy mi késztette ezeket az embe­reket arra, hogy így éljenek. Cselekedeteik leírásával, érzelmeik - még a visszássá­got szülők is - rajzával csak teljesebbé vált a regény. így valósulhatott meg a cél. A történelem hősei, mindennapi emberei sokféleképpen éltek, gondolkoztak. Ennek áb­rázolása adhat reális képet az adott történelmi korról. így lehet bepillantani a múltba. Ez az a mód, amit Gárdonyi választott regényei megírásához. Az Egri csillagokban még elveszik Gárdonyi a sok történés és a történelem vi­harai között. Az események pontos megrajzolására való törekvés, a korhűség a jel­lemrajzok, az individuumok ábrázolásának rovására mennek. Az Egri csillagok hő­seinek személyisége, egyéni szinten átélt történelme nem rajzolódik ki még úgy, ahogy arra Gárdonyi törekedett. Az események túlsúlyban vannak, s hiába jó, kö­vetkezetes és pontos, gördülékeny a meseszövés, bizony nem sikerül a jellemábrá­zolás. Csak megszerettetni vagy megvetni tanítja meg hőseit az olvasóval, nem tud­hatunk meg mélyebbet, teljesebbet róluk, semmi nem jön át érzelmeikből, gondola­taikból, nem adódik lehetőség a jellemekkel való játékra. Nem a jellemeken keresz­tül látjuk a tizenhatodik századot, hanem Gárdonyi „meséjén" keresztül. A mesében mozognak, élnek, éreznek, gondolkodnak hősei. A láthatatlan emberben már job­bak a jellemrajzok, szervesebben illeszkedik egybe a történelem és az egyén élete. Már csak egy-egy jelenet lóg ki a sorból, és tűnik erőltetettnek. Sikerült megvalósí­tani, hogy minden egyes eseményt, legyen az bármily fontos és nagy horderejű, Zéta szemével legyen látható. Az Isten rabjaiban pedig megértjük Gárdonyi törek­vésének lényegét. Az egyének, a hősök lelkében, mindennapjaiban zajlik a történe­lem. Minden cselekedetükkel, érzésükkel, gondolatukkal, egész szellemükkel élik át a történelmi kort. Nem háttér, nem színfal, hanem megelevenedik a szereplőkben. Ez a három regény tehát lámpás lett. Bevilágított az elmúlt századok érdekes sötétségeibe. IRODALOM GÁRDONYI József 1934 Az élő Gárdonyi. Budapest. NAGY Sándor 2000 Gárdonyi közelében. Eger. Z. SZALAY Sándor 1970 Gárdonyi műhelyében. Budapest. SZ. KIRÁLY Júlia 2006 A Gárdonyi Géza Emlékmúzeum. Az író otthona Egerben. In: Agria. Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve. 647-657. Eger. 762

Next

/
Thumbnails
Contents