Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)
Novák László Ferenc: Az erdő Nagykőrösön
forint egy quottával szaporít р.о. 5. 6. és 7 fira esik 3 quotta, és így felly ebb a' leg nagyobb summáig, melly szerént már a' ki 116 fiotfizet, 40 quottás fog lenni". Xb Az 1848. évi törvények is foglalkoznak az erdő kérdésével, s ezzel kapcsolatban a városi tanács is hozott rendeletet, az 1848. április 28-án tartott tanácsülésen fogalmazódott meg az a követelés, hogy a közbirtokosság minden ellenszolgáltatás nélkül mondjon le az erdő 1/7 részéről, s a nemesek is fizessék meg a redempcionális összeget, mert csak ez alapján részesülhetnek az erdő használatából. Az is a követelés tárgya volt, hogy az erdőbirtokosság oszlassa fel az erdőpénztárat, s abból fizesse meg a városnak a tartozásait. 17 Itt szükséges említést tenni arról, hogy az erdőközbirtokoság haladó szellemiséget képviselt. Az erdők 1/7-ének jövedelmét 1829-ben a leégett iskola újjáépítésére ajánlották fel, s támogatták 1830-ban a gimnázium felépítését. A református iskolák támogatása tette lehetővé azt, hogy a szabadságharc bukása után az egyház fenn tudta tartani középiskoláját, meghívhatta a haza jeles egyéniségeit tanítani, így Arany János is 1851-ben. 18 A szabadságharc bukása után érvényét veszítették az áprilisi törvények, azonban az 1853. évi úrbéri pátens az erdőügy rendezését is szükségesnek tartotta. Bebizonyosodott, hogy a redempcionális alapokon nyugvó faizási jog kiszámítása sok ellenmondást hordoz, aránytalanságokat rejt magában. Míg 1 forint redempcionális összegre 1 kvóta jutott, addig a 7 forintosra mindössze három jutott. A hiba kiküszöbölése érdekében a községválasztmány úgy határozott 1859ben, hogy megszüntetik az ugartó kulcsot, s kataszteri felmérések alapján állapítják meg a váltságdíjat. Arról is határoztak, hogy „Kik a'birtokkal nem adták oda a' váltságot vagy a' kik a' redemptioba egyenlő osztályra hagyták, azok az élvezetökben volt váltság öszveg ftjai erejére jogukat felszólalás útján fenn tarthatják, de az ujj osztályzati eredményhez nincs joguk. Po: Péter el adott 10 hold 2-ae földet Pálnak váltság nélkül. Ha azon 10 Hold Catastre szerint l ső osztályba vétetett, esett reá azon új kulcs szerint 11 quotta, Péternek azonban csak 9 1/60 quottához volt igénye 1 50/60 maradt Pálnak mint osztályzati nyeremény. Ezen leg kitűnőbb volt 5 dik osztályban elő lépett akloknál... Kedvezésül a ' szegényebb sorsúakra felállíttatott, hogy a'6 quottáig minden quottán felül eső 30/60nál nagyobb tört egészben adatassék ki 6 on felül pedig minden tört közönség javára bennt maradjon... " 19 1854-ben változás következett be a kvóták számát illetően, összeszámolták mindazokat a törzsbirtokokat, amelyek után váltságot fizettek, s az összes kvóták számát 16 PML NkV Tan. jkv. 1823-1825. 365. pag. 17 PML NkV Tan. jkv. 1848. 153. pag. 18 ÁDÁM Gerzson-JOÓ Imre 1896. 19 PML NkV ZL L/6. 595/859. 68