Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)
Löffler Erzsébet: Velencei pátriárkából egri érsek
őrzött, meghallgatta a plébánosok prédikációját, levizsgáztatta a gyermekeket, kikérdezte a híveket papjaikról, itt azonban vélhetőleg nagyobb rendet talált, mert egyrészt nem kellett olyan népszerűtlen intézkedéseket hoznia, mint Velencében, másrészt nemcsak a hívek, hanem a papság is nagy örömmel fogadta. 52 Érdekes, hogy a „rebellis magyarok" megértőbbek voltak irányában, nem vették annyira zokon a császár iránti elkötelezettségét, Habsburg-rajongását, de még azt sem, hogy annak ellenére, hogy magyar földön született és nevelkedett, szívében mindig osztrák volt. Itt nagyra értékelték és értékelik ma is mindazt, amit egyházmegyéjéért és székvárosáéit tett. Első ténykedései közé tartozott a vár romjainak barátságosabbá tétele, az érseki palota déli szárnyának - képtára elhelyezése céljára történő - megépíttetése, a szepeskáptalanihoz hasonlóan a tanítóképző és a rajziskola megalapítása (az itt töltött húsz esztendő során további intézmények, épületek sokaságának a létesítése fűződött a nevéhez). Naplójában ezekről így emlékezett meg: „A legjobb, amit szerencsém volt létrehívni, talán a két tanítóképző létesítése, mert az azóta eltelt huszonkét esztendő alatt a szepességiből és az egriből több száz képzett falusi tanító került ki és állt munkába. Istené a dicsőség és a köszönet mindezért! " 53 Az új székesegyház építtetése is első tervei közé tartozott: „...komolyan foglalkoztatott a gondolat, hogy egy új katedrális építéséhez fogok. Velencében hosszú időn át hozzászoktam, hogy a világ legszebb templomait látom, így egyre kínosabb látvány volt számomra az egri érseki templom, alig különbözik egy falusi templomtól. " 54 Egerhez való viszonyáról sokat elárul, hogy halála után - kívánságára - szívét az általa építtetett katedrális altemplomában helyezték el, míg teste a lilienfeldi apátok sírkápolnájában nyugszik. IRODALOM Rövidítések EÉL. A. N. Egri Érseki Levéltár, Archivum Novum EFK Egri Főegyházmegyei Könyvtár BARTALOS Gyula 1911 Pyrker László és a velencei patriarcha-szék. Eger. Britannica Hungarica Világenciklopédia VI. 1996 Budapest. 52 PELLE András 1987. 62-63. 53 PELLE András 1987. 64. 54 PELLE András 1987.65. 648