Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Löffler Erzsébet: Velencei pátriárkából egri érsek

Pyrker életútja különösen érdekes akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az egyházi karrierek jellemzően fölfelé ívelnek, és meglehetősen nagy „teljesítménynek" számít az ellenkező irányú pálya. A velencei pátriárka politikai rangban közvetlenül a dózse után következett, közülük sokan nyerték el a bíborosi kalapot, sőt többet pápává is választottak.

6 Arról, hogy miért lett a velencei pátriárkából egri érsek, általában tapintatosan hallgat az irodalom, úgy tesznek említést új kinevezéséről, mintha az a legtermészetesebb dolog lett volna. Önéletrajzában maga Pyrker is mellőzi a témát.

7 Csak halvány utalások találhatók itt-ott arra vonatkozóan, hogy egyrészt a velencei egyházmegye papsága nem vette túl jó néven azt, hogy nem olasz, másrészt szigorú rendszabályai sem arattak osztatlan sikert. Egyedül Bartalos Gyula feszegeti bővebben ezt a kérdést 1911-ben megjelent rövid munkájában. „Eletében több mozzanat ellentmondónak, sőt, egyenesen talányosnak látszik: mint tunisi útja, valamint innen történő visszatérése után a cisterci rendbe való belépése, de főleg Velencéből Egerbe való jövetele "

8 - írja bevezetőjében. Az általa feltárt részletek és Pyrker naplója alapján joggal tételezhető fel, hogy Itáliában sok ellensége volt. Ha röviden áttekintjük főpapi pályáját, egyértelmű, hogy mindent a császárnak köszönhetett, az ő kegyéből lett 1819-ben szepesi püspök, majd amikor 1820 tavaszán Bécsbe látogatott, és az uralkodó észrevette, hogy - úgymond - milyen rosszat tesz egészségének a zord felvidéki éghajlat, eldöntötte, hogy velencei pátriárkává nevezi őt ki. Ez azért nem kellő indok egy főpapi kinevezéshez. Pyrker először vonakodott, másnap azonban igent mondott.

9 Kinevezése hátterében valószínűleg az állt, hogy egy teljesen megbízható, politikailag kifogástalan emberre volt szükség, emellett kitűnő modora, és egyéni kvalitásai alapján alkalmasnak tartották őt arra, hogy megnyerje a velenceieket a birodalmi gondolat számára. A császár arra is számított, hogy a többi itáliai püspöki kinevezésnél majd közvetít Bécs és Róma között.

10 Talán említeni sem kell azt a körülményt, hogy a Habsburg uralkodók többsége (köztük I. Ferenc császár) önkényesen osztogatták a főpapi stallumokat, ugyanolyan természetességgel, mintha azok állami tisztségek lettek volna. A bécsi nunciussal és a Szentszékkel előzőleg soha nem tárgyaltattak. Róma legfeljebb utólag hagyhatta jóvá a kinevezéseket.

11 Noha ez a gyakorlat egyértelműen elítélendő, a katolicizmus sokat köszönhet ebben a korszakban a császár egyházpolitikájának, mert mint Pyrker pátriárka esetében is, többnyire művelt és Isten, valamint az egyház ügye iránt elkötelezett főpapok kerültek ily 6 BARTALOS Gyula 1911. 16. 7 PYRKER Johann Ladislaus 1966. 100-142. 8 BARTALOS Gyula 1911. 4. 9 CZIGLER Ábel 1937. 74. 10 CZIGLER Ábel 1934. 76. 11 HÖLVÉNYI György 1987. 162. 640