Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Oroszi Sándor: A hatod közbirtokosság jegyzőkönyvei

határozható „fűterméshez" rendelték. Ezt szintén a gondnok vezetésével végezték el, de természetesen a korábbi évek tapasztalata, termése komoly támpontul szolgált. Több évben volt arra is példa, hogy a szénatermés - elsősorban időjárási okok miatt - a várttól elmaradt. Ilyenkor bérletelengedést, illetve -csökkentést adtak. (A bérlet díjára ugyanis legtöbbször előleget kértek, s így a második részlet elengedésére volt lehetőség.) Az éppen aktuális szénatermés, s ezzel összefüggésben az egy szekér széna ára nyújtott útbaigazítást a tilosban járók megbüntetéséhez is. Prevarikációk (károsítások) A jegyzőkönyvek tanúsága szerint mind az erdőben, mind a fűtermésben évről évre előfordultak károsítások, tiltott használatok. A tetten ért községi lakosokat a gyűlések során név szerint felsorolták, s meghatározták a büntetésüket is. Az egyik évben, 1854-ben 13 fatolvajt fogtak el, akik büntetését l-l váltóforintban állapították meg. A tiltott hamuzsírfőzést elkövetők (szám szerint 16-an) l-l ezüstforintnyi büntetést kaptak. Az arány, később, tíz év múlva sem változott. 1863-ban ugyanis a hamu- és szénégetési büntetés 24 frt-ot, az erdőkárosítás (szomszédos mikóúj falusiak a tiltott fakitermelése, -hordása) 3 frt-ot, míg a szénanyerőhelyeken kiszabott büntetés 3 frt-ot tett ki. Különleges eset volt, amikor egy sepsi-baconi birtokostárs a birtokon „szántást tett" és a földet lehordta a saját, a közös birtokon kívül eső kaszálójára. (Feltehetően az ottani föld javítására.) Az 1868-ban megejtett vizsgálat során úgy nyilatkozott, hogy ő a felszántott helyhez jogot nem formál, azt nem akarja hosszabb távon egyénileg használni, a földre tényleg csak töltésként volt szüksége. A gyűlésen mégis szigorú határozatot hoztak: a továbbiakban minden hasonló esetben a tettes „érezhetően büntettessék" meg. (Ekkor a szántást végző Pál Sámuel a gyűlés által csak „megintetett", mert eljárása sem szokásjogot, sem tételes rendet nem sértett - addig ugyanis ilyen nem fordult elő.) Az 1860. évi gyűlésen a községi bírákat próbálták a büntetések behajtásában olyan módon érdekeltté tenni, hogy a (nagyobb) pénzek felét az illető faluban hagyták volna. A rendszer azonban feltehetően nem vált be, így továbbra is a pásztorok, illetve a közbirtokosság tisztségviselői buzgólkodtak - olykor „célprémium" kitűzése mellett - a büntetéspénz behajtásában. Erre eszközük nemcsak az erdőkárosítóktól lefoglalt zálogtárgyak kiválthatósága, hanem az esetleges használat, főleg a fűnyerő helyek bérletéből való kizárás volt. Ugyanakkor feltehetően működött még az évszázados, a falvakban meglévő erkölcsi szempont is - ti. a szégyenérzet -, amely szerint a rajtakapott illetők a büntetésüket mielőbb igyekeztek kifizetni. Ezért több éves elmaradások nem voltak. Mindennek természe57