Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)
Oroszi Sándor: A hatod közbirtokosság jegyzőkönyvei
tek. 5 Fontos azonban - bár jelen témánktól elvezet -, hogy az egykori közös, a falvak közbirtokossága „felett álló" közbirtok illető községnek juttatott (váltott) része még évtizedekig önálló egységet képezett. Egybeolvadása, illetve különállása majd csak a székelyföldi arányosítások végrehajtásával együtt változott. Erdő( mellék-»használat A Hatod-havas jelentős részét tölgy- és bükkerdő borította. Orbán Balázs 1868-ban megjelent művében a Hatod láncolatával kapcsolatban őserdőket is említ. 6 Szintén tőle tudjuk, hogy Bodoson az egész falu - még az asszonyok is - szekérkészítéssel foglalkozott. Vas alkatrészek nélküli, hamar tönkremenő járművek voltak ezek, de mutatják, hogy a vidék fafelhasználása nem csak a tűzre való fa összegyűjtésére korlátozódott. A jegyzőkönyvekből kiderül, hogy a hat község lakosainak vágásokat jelöltek ki, ahol a. fakitermelést különösebben nem korlátozták. A vágások időnkénti „szaporításáról" viszont mindig a közgyűlés döntött. 1861-ben például a KisMurgó nevű rész mellé a Nagy-Murgó egyik oldalát is vágásterületnek jelölték ki. A hely meghatározását arra az alkalmi bizottságra bízták, amely a kaszálóhelyek „kicsóvázását" végezte. A jegyzőkönyvekből kitűnik, hogy Málnás és Zalán lakosai a Hatod erdőit nem használták. Ebből arra következtethetünk, hogy az ottani közbirtokosság erdői számukra elegendő erdőlési lehetőséget biztosítottak. Ezért nem voltak a távolabbi, nehezen megközelíthető Hatod-havasra utalva. A közbirtokosság legnagyobb jövedelmét, így a birtok leginkább művelt használatát a legelő- és kaszálóhelyek értékesítése képezte. Kaszálóhelyekért minden, a hat község lakosának számító bérlő az évről évre megállapított öszszeget volt köteles fizetni. Esetenként azonban külső igénylőknek is adtak lehetőséget. Például 1862-ben egy telegdi-baconi lakos a saját földjével szomszédos részben kért kaszálót - a közbirtokossági tagok díja kétszereséért. A külső legeitetőkre pedig Zsombortövi Nagy Sándor példáját idézhetjük, aki 1854-ben 10 szarvasmarhájával és 7 sertésével „beszegődött", s a marhákért fél-fél, a sertésekért egy-egy ezüst húszast fizetett. Volt azonban olyan eset is, amikor a szomszédos, és nem éppen barátságos, telegdi-baconiaknak mindenfelé sepsi-baconi nyáj közé „vegyült" (tudniillik „atyafiságból" beengedett) marháját onnan kitiltották, „minek ha T. Batzoni atyafiak nem engednének, az 5 Barótról tudjuk, hogy a neki jutott erdő területe mintegy 1200 kh - kb. 690 ha - volt. Ehhez vett Zalántói (először) 425 kh-at (245 ha). SsztGyÁlvtár.Fond 404. Nr.l. 55
