Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Gulyás Éva: Falucsúfolók a Jásznagykunságban és környékén

A továbbiakban még néhány vidékünkre jellemző rátótiádát mutatunk be, azokat, melyeket a fenti témacsoportokba már nem tudtunk besorolni. A rátótiá­dák gyakori szereplője a falu elöljárósága: a bíró, a pap, a tanító stb. Butaságukat, elvétett intézkedéseiket, viselt dolgaikat tréfás, humoros formában örökíti meg a népi emlékezet. Többnyire országosan és nemzetközileg ismert, mesekatalógu­sokban szereplő rátótiádák helyi változatai, besorolásukat nem tekintjük felada­tunknak. Az anyag közzétételével kapcsolatos megjegyzésem, hogy egy részük eredeti szövegközlés, a többi kivonatos lejegyzés illetve csak egy mondatos falu­csúfoló, a hozzá fűződő epikus történetet már nem ismerik. „Sason megetették venyigével az agarakat" Bolza és Luby gróf egyszer vadászni ment a tiszasasi határba. Az akkori fő­bíró éjszakára egy üres istállóba köttette be az agarakat. A jászolban venyigét tar­tottak és ehhez kötötték be őketP (Tiszasas) A tehenet felhúzzák a templom tornyára, hogy lelegelje a füvet „Az alattyány iáknak a templom teteje fasinde les vót, oszt a régiségtűi meg az időjárásiul kigyepesedett. Hát a pap megkínálta vele a bírót, hogy nem-e megven­né legelőnek. Meg is egyeztek. Na, kössünk a tehén nyakára kötelet A pap meg a bíró felment a tetőre, oszt felhúzták a tehenet. Közbe a tehén kivette (kivetette) a nyelvit. - Látja-e bíró uram, hogy szereti, má előre kinyútotta a nyelvit a tehén! -De mán akkor meg is fulladt" (jászalsószentgyörgyi gyűjtés, SZMNA) Ismerik Abonyra (Pest m.), Jászárokszállásra vonatkoztatva. Az abonyi változatban bika, az árokszállásiban ökör szerepel. Abonyról: „Ott húzták fel a bikát!" „Dél van Pali bácsi, eresszük vissza!" Tomajmonostorán dolgozó palóc summások csúfolója. „Egy tinó beleesett a kútba, a tiszttartó összecsődítette az embereket, kötelet vetettek a tinóra és felhúz­ták a kút kávájára. Ekkor megszólalt a harang, mire az emberek visszaeresztették a tinót. " Dél van Pali bácsi, eresszük vissza! "(kunhegyesi gyűjtés, SZMNA) Gödröt ásnak a kitermelt földnek „Az öcsödiek megkérdezték a bírójukat kútásás után, hogy mit csináljanak a földdel, ami a kútból kimaradt. A bíró azt mondta rá: Ássanak kendtek egy göd­röt és hányják bele! " (kunhegyesi gyűjtés, SZMNA) 53 Jász-Nagykun-Szolnok megye földrajzi nevei. Tiszazug. 1994. 89. 368

Next

/
Thumbnails
Contents