Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Paládi-Kovács Attila: A kiszehajtá szokásának földrajzi elterjedtsége

kapcsolatban áll egymással, de récens elterjedtsége két különböző, bár egymással kapcsolatban álló északi térségben ragadható meg. Utóbbi nagyjából a palóc-barkó tömb fentebb korvonalazott területével esik egybe, ezért a Palócföld egyik jellegzetességének fogadható el a néphagyományban. A „kiszehajtás földrajza" bizonyára változott az újkor évszázadaiban. Lehetséges, hogy egyházi tiltások következtében szűnt meg a szokás egyes gömöri magyar falvakban, a szlovák nyelvhatár közelében (pl. Deresken a XVII. században). Egyházi tiltásoknak, lokális papi rosszallásoknak, a XX. században is volt szerepük a szokás elhagyásában (pl. Kemence, Bernecebaráti, Ipolybalog). Az Ipoly és a Zagyva közötti sávban szórványos adatok (pl. Piliny, Etes) utalnak a virágvasárnapi „kiszézés" csökevényes formájára. Kiszebábot nem öltöztettek, nem hordoztak körül, csupán ócska cserépfazékba tett hamut vittek ki a faluból, s a hamusfazekat törték össze a falun kívül. A Mátra északi előterében, Mátraderecskén és környezetében nem bizonyítható a kiszehajtás hajdani gyakorlata. Domoszló és Markaz telepes szlovák hagyományából szintén kikopott a XIX. század végéig. Ezért Heves megyét a XIX-XX. század fordulóját tekintve indokolatlan a vizsgált szokásterülethez sorolni. Egyes szlovák falvak a Pilisben és Budapest keleti szélein a XX. századig megőrizték a kiszebáb felöltöztetésének, kivitelének szokását. Utóbbiak nem feketevasárnap végezték ezt a cselekményt, mint felföldi rokonaik, hanem virágvasárnap délután, mint a szomszédos magyarok. A felföldi szlovák és magyar szokás hiedelmi hátterének és rítusszövegeinek tartalmi különbségeire már Róheim és Manga is rámutatott. Az szlovák falvakból a „halált", a magyar falvakból a „böjtöt" megszemélyesítő bábot vitték ki. Előbbi még az óeurópai pogány hitvilágban gyökerezik, utóbbi már a katolikus egyházi évhez, a nagyböjt bevégzéséhez kapcsolódik. Tanulságos, hogy a bábot a Pest megyei szlovákok többnyire Kyselnek nevezik, s szlovák nyelvű rítusdalaik tartalmilag is a legtöbb egyezést mutatják a Pest, Nógrád és Hont megyei magyar szövegekkel. Ezeknek a XVIII. században délre vándorolt, Komárom, Nógrád, Pest megyében megtelepült szlovák csoportoknak mindenképpen nagy szerepük volt a szokáshagyomány terjedésében, korábbi területének déli irányban történő megnövekedésében, s a velük érintkező magyarok szokáskövetésének alakulásában. (Lokalitásaik nem szerepelnek a magyar szokásterület térképén.) Távolabbi szlovák kirajzásokon sem az élő hagyományban, a récens néprajzi gyűjtésekben, sem a XIX. századi közleményekben nem találjuk nyomát. Békés, Csanád és a Délvidék szlovák közösségei feltehetően már az 1800as években sem gyakorolták őseiknek ezt a pogány korban gyökerező szokását. 24