Agria 43. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2007)

Szilágyi Miklós: Adalékok a háziállatok időleges hasznosításának jogszokásaihoz

Szilágyi Miklós ADALÉKOK A HÁZIÁLLATOK IDŐLEGES HASZNOSÍTÁSÁNAK JOGSZOKÁSAIHOZ 1. A népi állattartás amúgy felettébb gazdag irodalmában ritkán esik szó arról, hogy miként tudták és remélték átmenteni „jobb időkre" a parasztgazdaságok az időlegesen feleslegesnek bizonyuló, nélkülözhető haszonállataikat. A mostani kérdésem tehát - különös tekintettel a gyakran emlegetett, több oldalról is megvilágított teleltetési nehézségekre

1 - nem azt firtatja, hogy takarmány-szűke idején mennyire volt pánikszerű a megszabadulás igyekezete az állatállomány egy részétől: mennyire volt tömeges az eladás és/vagy a leölés. Sokkal inkább a kedvezőbb körülmények közt okkal-joggal remélt folytatás esélyének hagyomány szabályozta biztosítékait igyekszik közelíteni a kérdésem. Azt feltételezem ugyanis, hogy a feudalizmus századaiban is, a XX. században is adódhattak olyan döntési szituációk, amikor a parasztgazda azt tapasztalta: képtelen takarmányozni az állatait, ha pedig úgy ahogy - vagyis rosszul, éhezésre kárhoztatva - mégis ellátná őket, úgysem tudná megfelelően hasznosítani a tejet, az igaerőt, s csak a gondjait növelné a szaporulat. Ha valóban volt ilyen élethelyzet, létezniük kellett szokásjogi javaslatoknak is az ilyen értelmű „felesleg" időleges kezelésére! Vagyis: aki átadta állatait valaki szerencsésebbnek, megmenekült tehát a takarmányozás gondjától, tudnia kellett: mik a biztosítékai, hogy idő telvén értékvesztés nélkül hozzájusson a tulajdonához. Aki pedig vállalta az időleges tartást, annak jogszokások szabályozta módon kellett részesülnie a haszonból - ha nem számíthatott volna rá a takarmányozásra vállalkozó, hogy haszna származik az időleges tartásból, nem akadtak volna „kisegítésre" ajánlkozók, inkább tőkét fektettek volna saját állatállomány kialakításába. Erre az összetett kérdésre - az érdemi előmunkálatok hiánya miatt - egyelőre még nem adható rendszerezett, egyszerre történeti igényű s a XX. századi pa1 Ateleltetést szolgáló rendszeres nyáj-vándoroltatásokról: SZABADFALVI József 1970; az állatállomány átteleltetésének feltételéről, a rétgazdálkodásról, a széna készletezéséről: PALÁDIKOVÁCS Attila 1979. Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve, 2007. 163