Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

Császi Irén: „Óvd a vésztől jószágunkat”. Szent Vendel Heves megyei kultusza

sos: a plébániai levélben feltüntetett Tóth István feleségeként Újvári Mária szerepel, de a szobor talapzatán Szabó Veron olvasható. Az évszám is korábbi, valószínű, hogy a megáldás előtti évben, már 1912-ben elkészült a szobor, de felállítására, fel­szentelésére csak 1913-ban került sor. A szobor erősen sérült és nehezen megköze­líthető. Vendel feje és karjai hiányoznak. A szentet pásztoröltözékben, vállán kö­pennyel, oldalán szíjon lógó kulaccsal faragta meg a szobrász. Lábai mellett már csak két erősen megkopott kődomborulat jelzi a bárány vagy kutya meglétét. ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÉS SZENT VENDEL TISZTELETÉRE ÁLLÍTTATTA TÓTH ISTVÁN ÉS SZABÓ VERON 1912 Tiszanána A Szent Vendelt ábrázoló szobor jelenleg a templomkerítés egyik oszlopán áll. Pásztoröltözetben, vállán köpeny és tarisznya, oldalán kulacs. Kalapját testé­hez szorítva, két kezét imára tartja. Lábainál bárányok lehettek, erre utal az erő­sen megrongálódott kőtöredék. A szobor feje hiányzik, 1956 nyarán letört. Az egyházközségi képviselőtestület gyűléseinek jegyzőkönyve szerint Szabó József traktoros cséplőgéppel meglökte a szobrot, s ekkor tört le a fej. 51 A Szent Vendel szobor eredetileg a vásártéren állt, arccal a sarudi útnak. A fa­lu katolikus részének fejőstehén csordáit arra hajtották ki. A csordajárásnak meg­felelően vagy annak közelében helyezték el. 1956 után kerülhetett be a templom­kerítésre. A legszélső oszlopán volt a templomkerítésnek, ott, ahol már magánhá­zak kezdődtek, onnan valamilyen okból került a mai helyére. „Fejetlen a Szent Vendel szobor, volt egy olyan elképzelés, hogy rendbe hozzuk a szobrot, de nincs az egyháztanácsnak annyi pénze. Talán ez a Vendel együtt volt felállítva a Szent József szoborral, lánccal volt körülvéve. " 52 A Szent József szobrot 1823-ban ál­lították fel a vásártéren, faragója a demjéni Suller András volt. 53 A XX. század kö­zepéig, a szoborsérülésig mindkét szobor a vásártéren állhatott. 51 Varga Béla A tiszanánai Római Katolikus Egyházközség története 1945-ig. Szakdolgozat. 52 B. Kiss János Tiszanána. 53 Plébániai levelek: Szent József szobor története és számadásai. Varga Béla A tiszanánai Római Katolikus Egyházközség története 1945-ig. Szakdolgozat. 436

Next

/
Thumbnails
Contents