Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)
Vadász István: A nonprofit szektor területi szerkezete Heves megyében
való részesedés a nonprofit szektor intézményekhez kötöttségéről és humán erőforrásbeli hátteréről is jelzést ad. Tanulságos képet ad az országos pályázatokon való részvétel megyei szintű vizsgálata is. Itt elsősorban olyan területet kerestünk, ahol a szervezetek minél tágabb köre részt vehetett. Ilyen volt 2001-2002-ben a nonprofit szervezetek számára kiírt informatikai eszközfejlesztési pályázat, amelyen országos szinten közel 4000 szervezet vett részt eredménnyel. Heves megye 26 településének összesen 90 civil szervezete tudott ilyen módon informatikai eszközökhöz jutni. A pályázók és a nyertesek területi megoszlása egyrészt a pályázati készségről, másrészt a szervezetek intézményesültségéről is fontos információkat ad. Az intézményesültséggel függ össze, hogy a 90 nyertes szervezetből 43 Egerben, 12 pedig Gyöngyösön működött. Hatvanban 6, Hevesen pedig 5 nyertes szervezet volt. Ez azt jelenti, hogy a stabil, szervezetszem működés feltételei igen kezdetlegesek voltak - vagy legalábbis annak ítéltettek az elbírálók által hisz a jelek szerint még egy személyi számítógép működtetésének a feltételei is csak ilyen mértékben voltak adottak a megyebeli nonprofit szektorban 2000-2001 körül. 4. Összegzés Az elemzés nyomán kiderült, hogy a nonprofit szervezetek bejegyzésének adatai az ország más területeihez hasonlóan Heves megyében is gyors fejlődésről tanúskodnak. A szervezetszám növekedése szinte folyamatos. A bejegyzések száma és a ténylegesen működő szervezetszám mögött azonban az ezredfordulón már számottevő különbség van. A diffúziós folyamat indulásakor azt látjuk, hogy itt egy olyan innovációról van szó, amely úgy indult, hogy a megye 118 települése közül 90-ben pillanatok alatt megjelent, mivel a korábban működő szervezetek újraregisztrálására került sor. Ha azonban a ténylegesen új szervezeteket vesszük szemügyre, akkor azt látjuk, hogy az innováció időbeli és térbeli elfogadottsága a logisztikus görbe bizonyos szakaszaira emlékeztet. Ha a megyei településállományt tekintjük a növekedés korlátjának, akkor azt tapasztaljuk, hogy a folyamat több törésponttal (1990, 1992, 1993) rendelkezik. Az összesenben 1520-nak számlált szervezet átlagosan 14 nonprofit szerveződést jelent, ám természetesen nagy eltéréseket látunk településenként. Jellemző, hogy 5 helység (mindegyike városi jogállású település) fogadta be a megyebeli összes civil 57%-át. Vagyis a nonprofit szektor szervezeteinek térbeli rendje meglehetősen erőteljes területi koncentrációt mutat. Az átlagos fajlagos mutató 4,6 szervezet/1000 lakos, amely az országos értéknek megfelelő. Heves megyében 22 olyan település volt, ahol a szervezetsűrűség meghaladta az országos és a megyei átlagot (5,00 szervezet/1000 lakos fölötti mutató). Különösen kiugró értékkel jellemezhető Parádsasvár, Aldebrő, Vison643