Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)
Vadász István: A nonprofit szektor területi szerkezete Heves megyében
Jellemző viszont, hogy a 2000-es KSH felmérés szerint ebből a 2109 szervezetből csak 1520-ról lehetet bizonyítottan állítani, hogy működő szervezet. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a regisztrációba bekerülő szervezetszám 10 esztendő alatt közel tízszeresére emelkedett. Ugyanakkor az is kitűnik az adatokból, hogy mintegy 670 nonprofit szervezet időközben megszűnt vagy legalábbis szüneteltette működését a felmérés készítésekor. 6 Az innováció tehát időben előrehaladva számszerűen terjedt, de a bejegyzés üteme csökkent. Ez a csökkenés azonban nem olyan erőteljes, mint amilyen mértékű más megyében volt. Heves megyében az 1990-es évek elején tapasztal mértéknek mindössze felére redukálódott a fejlődés üteme, szemben például a JászNagykun-Szolnok megyében tapasztaltaknak, ahol majdnem harmadára esett vissza a bejegyzés lendülete. 7 Heves megyében a fejlődés üteme ezzel együtt hullámzó képet mutat. A bejegyzés-szám változása alapján úgy tűnt, időnként korlátozó tényezők hatásával kell számolnunk. A számszerű növekedés azonban mindvégig jól kimutatható. b./ A diffúzió tér-idő összefüggései A diffúziós folyamat tér-idő vetülete roppant érdekes. Az induláskor azt látjuk, hogy a 195 újrajegyzett, régi szervezet összesen 90 településen voltjelen. Azaz itt egy olyan innovációról van szó, amely úgy indult, hogy a megye mai 118 települése közül 90-ben pillanatok alatt megjelent, hisz a korábban működő szervezetek újraregisztrálására került sor (2. ábra). Jellemző ugyanakkor, hogy a települések nagy részén (49 helységben) egyetlen szervezet működött és mindössze Egerben (32), Gyöngyösön (12) és Hatvanban (9) volt magasabb a szervezetek száma. Az innováció-terjedés ütemének tanulmányozásához azonban érdemes az új szerveződésekre koncentrálnunk, hisz ezek létesítése közelebb visz a folyamat tényleges természetének megismeréséhez. Itt ugyanis tényleg teljesen új jelenségről, nem pedig egy már létező szervezet bejegyeztetéséről van szó. Ha ezt vesszük szemügyre, akkor azt látjuk, hogy 1989-ben új szervezet mindössze 13 településen jött létre. A következő évben 15 újabb település kapcsolódik a folyamatba, így 1990 végén Heves megyében mindössze 28 olyan település van, ahol már tevékenykedik újonnan alakult nonprofit szervezet. A következő két esztendőben további 25, illetve 20 helységben jegyeznek be öntevékeny szervezetet, így 1992 végén a megyében 73 településen van civil szervezet. Ebben a két évben az innováció-terjedés felgyorsul. Ezt követően térbeli terjedés las6 Nonprofit szervezetek Magyarországon 2000. 54. 7 A nonprofit szektor és az önkormányzatok Jász-Nagykun-Szolnok megyében, 9. 636