Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

Fűköh Levente: „Beszélő nevek” a Mátra Múzeum őslénytani Gyűjteményében

ként kezeli ezeket a fajokat. Másik példa jól mutatja egy-egy élőlénycsoport biológiai vizsgálati eredményeinek, az ismeretek bővülésével történő megítélésének hatását a rendszerre. Korábban, még a XX. század második felében is, a gombákat egyértelműen a növényekhez sorolták, s a rendszer két nagy kategóriát ismert, a növényeket és állatokat, addig napjainkban ha felsorolást végzünk, a gombákat külön kell említenünk. Míg az élő élőlények esetében a rendszerezés folyamatos modernizálódásának lehetünk tanúi, addig az őslények esetében jóval nehezebb a helyzet. Itt ma is egyértelműen ún. morphospeciesek kerülnek leírásra, hiszen nincs arra lehetőség - az aktualizmus elvének alkalmazását kivéve -, hogy akár a bonctan, akár a molekuláris biológia a kutatók segítségére legyen. Első ránézésre, s ez a recens élővilág kutatóinak szinte meggyőződése, az őslények rendszere kissé kuszának tűnik. Nem elég, hogy a már kihalt fajok esetében a leszármazási sorok, tehát a természetes rendszerezés alapját képviselő ismeretek is hiányosak, az idősebb ősmradványoknál lehetetlen olyan biokémiai vizsgálatokat végezni, mint ahogy az napjaink divatos regényeiben, filméiben olyan magától értetődően jelenik meg. A fenti állítás megértéséhez tudni kell, hogy az őslénytan (paleontológia) nem csak az egykor élt élőlény fennmaradt (ún. megkövesedett) testét, a testfosszíliát vizsgálja, hanem az azzal egyenrangú, kőbél, lenyomat stb. is rendszerezésre kerül. így érthető, hogy egy fajt megjelenítő kőbél, ami az őslénytan szempontjából hordozza mindazokat a morfológiai jegyeket, amik szükségesek a faj determinálásához, nem tartalmaz olyan anyagokat, melyek modern biokémiai módszerekkel vizsgálhatók lennének. További gondot okoz, hogy a földtörténeti múlt különböző időhorizontjainak kutatói sok esetben ugyanazt a megjelenési formát (habitust) eltérő rendszertani egységbe sorolják, aminek magyarázata a fossziliák közt lévő, sokszor több tízmillió év. Természetesen számtalan egyéb ok létezik, mely a rendszerezést bonyolítja, de ezeknek a bemutatása itt most nem feladat. Mint már korábban esett szó róla, a Linné által kidolgozott kettős nevezéktan, az ún. binominális nómenklatúra, két nevet tartalmaz (binomen), ahol az első név mindig nagy betűvel kezdődik, a faj névnek mindig kicsivel kell kezdődni. A kettős név teljes tudományos leíráskor kiegészül a leíró nevével és évszámával, Helix pomatia LINNÉ 1758. A zoológiai nevezéktan kezdete a kódex szerint, mint az éticsiga tudományos neve esetén jól látszik, 1758.

! Számunkra jelen dolgozat tárgyaként a species név az érdekes, mely a nemen belül az élőlény egyedi specifikációját jeleníti meg. Aki találkozott már élőlényeket identifikáló latin névvel (ez konvenció a névadásnál), felfigyelhetett rá, hogy a species név sok esetben olyan, jól megfigyelhető bélyeg, amit könnyen fel lehet 1 GOZMÁNY László 1989. 532