Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

Fodor László: Az egri vár gótikus palotája keleti oldalán végzett régészeti falkutatások, vizsgálatok 2005-ben

ték vissza, a majdani (netán helyreállításhoz) könnyebb kibontás érdekében. Itt egy kétszer két méteres rábontással a betemetett homokot újra kiszedve, rövid szakaszon határozottnak tűnő belső falszögletet figyelhettünk meg, amely véle­ményünk szerint a palota ideeső földszinti helyiségei belső ÉNy-i sarokszögleté­nek egy kis részlete lehet. Mivel későbbinek tartjuk a calefaktóriumos szerkezet­től, így vélhető az is, hogy a XV. századi építkezések maradványa. Amennyiben ezt a kis falazatcsonkot összekötjük a déli megtalált és egyértelmű palota homlok­zati falmaradvány bizonytalannak látszó csonkjával, feltételezhetünk ebben a vo­nalban keleti palotafalat, amelyet azonban végérvényesen és egyértelműen záró falnak nem határozhatunk meg. A palota keleti bővítésének tömegmegjelenítéséhez a KÖH Tervtanácsa nem tartotta elégségesnek az építészeti tervek szakmai érveléseit, valamint a keleti végfal kérdésében nem látta kielégítőnek a régészeti szakmai érveket, így a követ­kezőkben ki kell terjesztenünk a kutatási területet a mai északi kapu körzetére és az út ide eső részére is. A korábbi és az általunk végzett kutatási eredmények ismeretében régészeti szakmai szempontból továbbra is fenntartjuk azon véleményünket, hogy a több­szörösen bolygatott, valamint régészetileg már az 1980-as években feltárt és do­kumentált területen a keleti falra vonatkozóan a régészeti kutatás további kibőví­tésével sem garantálható egyértelműen a palota keleti lezárásának kérdése. IRODALOM DÉTSHY Mihály-KOZÁK Károly 1959-1960 Az egri várban álló gótikus palota helyreállítása. Magyar Műem­lékvédelem 31-71. DÉTSHY Mihály 1964 Az egri vár gótikus palotája. Az Egri Vár Híradója 5. sz. 3-8. KOZÁK Károly 1964 Az egri vár feltárása (1957-1963) II. Az Egri Múzeum Évkönyve II. 221-271. 1966 Az egri vár feltárása (1957-65) III. Az Egri Múzeum Évkönyve IV. 97-152. 1989-1990 Az egri vár feltárása VII. (1957-1988). Agria XXV-XXVI. 317-375. 523

Next

/
Thumbnails
Contents