Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

Ujváry Zoltán: Egy tudós egri pap értekezése a proverbiumokról. Szvorényi József (1816–1892)

és nyelvi eltérés, különbség ellenére azonosságot, hasonlóságot mutatnak. A közmondások időtől, helytől függetlenül állandóak, lényegében változatlanok, örökéletűek: „örökölt formákban élnek s járnak szájról szájra". A hajdani „ó-klasszikai világ" bölcsességének számos eleme beszivárgott minden európai nép tudatába és nyelvkincsébe. Példaként említi a Bibliát (Aki másnak vermet ás, maga esik bele: Péld. 26:27.; Vak vezet világtalant: Lukács 6:39), a klasszikus szerzőket (Lábába szállott az esze: Homeros; Ajkába harapott, Sötétben tapogat, A vak is látja: Aristophanes; Port hintett a szemei közé: Plutarchos; Nesze semmi, fogd meg jól: Galenus; Kákán csomót keres, A falnak beszél: Plantus; Ajándék lónak ne nézd a fogát: Hieronymus). Ugyanakkor minden nép rányomja bélyegét a közmondásokra: „Magyar közmondásainkra ...a magyar nép bélyege van nyomva. " A nyelv kincse, leggazdagabb tulajdonsága a közmondás, a szólás, amely „igaz gyöngyként" jön elő „a köznép szájából". A szólások, közmondások, példabeszédek őrzik a magyar nyelv szellemét és jellemét. Azokhoz a nép kegyelettel ragaszkodik és „szent hagyományául őrzi", éppenúgy, mint a mondáit és a dalait: „ minden őshonos öbennök, mi az embert, mint embert, avagy hazapolgárt közelebbről érinti... ez emberi életnek leghűvebb tükrei. " Az életbölcsességgé nemesült tapasztalások „közajkara jutván, közmondások lettek". Olyan gyakorlati életbölcsességet foglalnak magukba, amelyek évszázadok során alakultak ki, s ezekre „ a legnagyobb biztonsággal lehet építeni. " Szvorényi természetszerűleg elsődleges céljaként behatóan foglalkozik a közmondások „nyelvtudományi sajátosságaival". Megállapítja, hogy alig van olyan nyelvtani, vagy retorikai forma, amelyet ne figyelhetnénk meg, sőt költői formák is felfedezhetők bennük. Külső forma szerint leginkább az epigrammai rövidség jellemző a közmondásokra. Leggyakoribbnak a hasonlítást tekinti, mint mondja: „ezerszer jő az illy alak elé: Ollyan, mint az ágról szakadt; Hazudik, mint a ' rossz tükör; Ollyan kevély, mintha ő ültette volna a 'fias-tyukot" Gyakorinak tekinti az ellentétes hasonlításokat is, pl. Örül, mint kinek a háza ég; Szereti, mint hajdú (gyalogkatona) a pocsétát. Kedvelt alakzatnak tekinti a nagyítást és a kicsinyítést. Ilyen példákat említ: A világ kincseért sem!; Nincs mása széles e világon; Tejben vajban fürösztik; Árnyékot sem vet, olly sovány; Egy jó szót sem adok érte. A közmondás Szvorényi szerint „különös gyönyörét találja a'szójátékokban". PL: Várt leány várat vesz; A vas is megvásik idővel; Minden csere csalással jár; Nem Bátorban lakik, hanem Futakon. A proverbimokra vonatkozó további kérdéseket a paremiológia művelőire hagyjuk. A továbbiakban Szvorényi mindkét tanulmányának a folklórtörténet szempontjából becses adalékait emeljük ki. Szvorényi elsőként vizsgálta a proverbiumok tartalmát, a jelentés lehetőség szerinti forrását, értelmét, összefüggéseit a tárgyi kultúrával és a folklórral. Néprajzi szempontból az ide tartozó részek a legfontosabbak. Szvorényi a népélet teljes területét áttekinti. A proverbiumok példatárából kiemeli mindazokat a köz466