Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

S. Lackovits Emőke: Egyházkelő és paszita a Balaton-felvidéki reformátusoknál

dájában. Megtalálható a Keresztúry Ágendában, de hiányzik Melotaiéból. A Köveskúti Kánonok 1612-ben, az Alsóőrsi Cikkek 1623-ban elvetették, ugyanakkor a Komjáti Kánonokban 1623-ban bevezetéséről döntöttek, sőt, Samarjai János Bornemissza alapján szertartását is meghatározta. Megtalálható Kármán András losonci (1769) és Kármán József (1787) ágendájában is. Tehát elmondható, hogy sem az egyértelmű tiltás, sem a határozott bevezetés mellett nem tudtak igazán dönteni, meglehetős bizonytalanság és kettősség, sőt, határozatlanság uralkodott ezen a téren. A különböző zsinati rendelkezések külön kitértek az egyházkelőt követő éjszakai asszonyi mulatságokra, ezek szigorú megtiltására, amely mulatságokkal külön foglalkozott Gaál Imre pápai Kánonos Könyve is. Idézi az 1577. évi Nagyváradi Zsinat XII. cikkejét, amely kimondta, hogy: „A feslett erkölcsű ifjak esténként gyakorlott összejöveteli a hajadonokkal, bárminemű szín alatt megtiltassanak, a menyecskék éjjeli vendégeskedései és csintalankodásai pedig, a gyermekágyas összejöveteleknél megbirságoltassanak. "

6 Mindezek felvetik azt a kérdést, hogy az egyházkelő tiltásában nem ennek a mozzanatnak lehetett meghatározó szerepe? (Egyébként ezekről a vígasságokról a XVIII. században Bél Mátyás is tudósított Gömörből.

7

) Tény azonban, hogy minden tiltás ellenére az evangélikusokkal együtt élő reformátusok (közös egyházkerületük csak 1578 után vált szét) mindvégig gyakorolták a szokást, hiába szólt hozzájuk a figyelmeztetés: „...gyülekezeteinkben a gyermekágyas beavatásának nincs helye..."

9. Ez nem véletlen, ugyanis az evangélikusok az általuk átformált változatban megtartották a szertartást, soha nem tilalmazták. Végül a huzamos ideig nem egyértelmű intézkedéseket követően a református egyház hivatalos képviselői 1745-ben egyházkerületi közgyűlésen az egyházkelő kötelezővé tételében állapodtak meg, amely az egész Dunántúli Református Egyházkerületre vonatkozott. Ezzel elismerték a társadalmilag szankcionált gyakorlatot.

9

1747-ben Torkos Jakab dunántúli református püspök generális vizitációt (általános püspöki egyházlátogatás) tartott, amelynek során minden gyülekezetben ellenőrizte az egyházkelő megtartásának gyakorlatát. Veszprém, Zala, Fejér, Somogy és Tolna megyékben 52 gyülekezetet megvizsgálva azt tapasztalta, hogy az egyházkelő szertartását mindössze hat gyülekezetben „nem vették be", azaz ellene mondottak. Valamennyit intették a szertartás bevezetésére és rendszeressé tételére. Ekkor az egyházkelőért járó stóla 5-11 dénár, naturáliában pedig egy tyúk vagy egy kappan volt. Kivételt képezett Hódos, ahol 15 dénárt fizettek, továbbá Patony, ahol pedig egy tyúkot és egy kenyeret adtak.

10 1774-ben általában 1 petákot vagy 3-4 garast 6 KISS Áron 1885. 722. és GAÁL Imre Kánonos Könyve Pápa. 7 BÉL Mátyás 1992. 21. 8 BENEDEK Sándor 1991. 266-277. 9 S.LACKOVITS Emőke 1991. 314-315.; ERDŐ Péter 1986. 259. 10 TORKOS Jakab 1747.; KONCSOL László 1994. 164-165. 329