Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)
S. Lackovits Emőke: Egyházkelő és paszita a Balaton-felvidéki reformátusoknál
S. Lackovits Emőke EGYHÁZKELŐ ÉS PASZITA A BALATON-FELVIDÉKI REFORMÁTUSOKNÁL Az egyhazkelő A család életének kiteljesedése a falusi közösségekben a XX. század közepéig a gyermekáldással következett be. A gyermeket Isten ajándékának tekintették és így is fogadták el a közösségek döntő részében. Megszületését követően jelképes cselekedetek kíséretében fogadták be a család tagjainak sorába, míg a falu, az azonos felekezethez tartozók közösségébe, tágabban pedig a keresztények közé kereszteléssel került be a kisded. A keresztelés módját, szertartását a XVI. századtól egyházi rendtartások határozták meg és szabályozták. A keresztelő három egységből összetevődő szokás együttes, amelynek középpontjában természetesen a templomi szertartás, a református ember hitéletének egyik alapja, a keresztség szentségének kiszolgáltatása áll, de ezt az eseményt különböző egyéb szokások kísérték/kísérik. Ezek közé tartozik az egyházkelő, a szülőanya megáldásának szokása, valamint a keresztelői áldomás, a paszita is. Igaz, hogy a szüléshez kapcsolódó rítusok közül az egyházkelő csak egyike volt a szertartások együttesének, amely mind a nyugati, mind a keleti kereszténység gyakorlatában létezett, de a magyar szokások különös fontosságúnak tartották. Nyugat-Európából a legkorábbi adat a XII-XIII. századból, míg a magyar nyelvterületről a XIV. századból ismert, amint az Bárth Dániel történeti áttekintéséből kiderül. 1 A gyermek megszületését követően az anya az ún. gyermekágyat feküdte, a szülés után még 4-6 hétig. Egyes közösségekben ezalatt az idő alatt végig, másutt csak meghatározott napokon vagy csak egy rövidebb ideig komaasszonyai látták el főtt étellel mind az anyát, mind a családot. Ezek az ételek az ünnepi táplálkozás jellegzetességeit viselték magukon, táplálóak voltak, a munkából kiesett édesanya és a család megsegítését szolgálták. Cs. Schwalm Edit a palócok között vizs1 BÁRTH Dániel 2005. 212. Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve, 2006. 327
