Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

Szűcs Judit: Élet és gazdálkodás Csongrád és Szentes határán, a Kis-Tisza-szigeten. (A Gólya-család példája)

hoz közeli, alacsonyabb fekvésű területet szántónak, veteményföldnek használta, illetve valamennyi erdeje is volt. Gyümölcsösben 100 szilvafa mellett a cseresznyétől a naspolyáig (helyi neve noszpolya) minden fajta gyümölcsfát ültetett, szőlőt telepített, méhest alakított ki. Előfordult, hogy ősszel bejött a víz, csónakból szedték a birsalmát. Az alacsonyabb részeken veteményt, kukoricát, répát, cirkot és zöldséget termeltek. Vetemény ezni a mélyebb területeken a májusi zöldár után lehetett.

8 (Előfordult, hogy a nyári ár a csöves kukoricát, virágzó burgonyát kiölte.) De az öntéstalajt nem kellett trágyázni, az áradás után a harmat biztosította a nedvességet, nem kellett locsolni. Nem kellett kártevőktől tartani, ezért permetezni sem. A Tisza vize, a harmat és a gyümölcsös mellett az ártéri virágok, legkorábban a fűzfa, majd a mocsári akác, később a tisztesfű virága a méhészkedés feltételeit biztosították. Az áradások miatt állandó lakást, tanyát csak a sziget legmagasabb, feltöltéssel létrehozott pontján lehetett építeni. (Nagyobb árvízkor a csősznek és az egyetlen itt lakó halásznak is ki kellett költözni a szigetről.) így a szigeten csak ez az egyetlen állandó lakást biztosító tanya volt. A cseréptetős lakóépület egy szobából és egy konyhából állt, ettől balra nádtetős kamra és gyümölcsraktár épült. Utána ól és istálló következett. A lakóépülettel szemben, tőle 10 méterre alakították ki a méhest. A mesterséges dombra épített tanyát is minden nagy árvíz után újból magasítani kellett. A domb a gáthoz hasonló magasságban volt. Vizes esztendők, nagyobb árvizek tízévenként ismétlődtek. Magasítás jelenthette a domb és a lakóépület helyiségei padozatának, földjének emelését. 1932-ben mindkettőt magasították. Kubikosok hordták be a földet a szobába és döngölték le. A tanyát az 1940-es évek elején újból magasították. A földet a domb mellett kialakított bányából hordták. Majd egy újabb épületet az 1980-as évek elején töltöttek föl. Ez utóbbi már nem a családé volt. Az újabb épület felépítése előtt a dombot 150 centiméterrel magasították meg. Az egyik rokon alapozás nélkül épített vályog kunyhóját a 2000. évi árvíz vitte el. Azóta sem épített újat. Az 1919-es árvíz a domb tetejéről elvitte a kaptárakat. Az új méhes 1930-1932-re 80 család, 40 kaptár lett. Ekkor kasban és kaptárban is tartottak méheket. Az apa az 1930-as években eladásra is nevelte, gondozta a méheket. A városról jártak ki méheket vásárolni vasutasok, iparosok és tanítók. A vevőkör kialakulásában szerepe lehetett a Gólya család városon élő tagjainak és a többi, szintén a városban lakó Tisza-szigeti földtulajdonosnak. Közülük olyanok is kerültek ki, akik a méhek kezelésében segítettek. Később az idősödő méhész csökkentette a méhek számát. 1946-ban már csak 30 családja volt.

9 8 SZŰCS Judit 2003. 11-14. Az ártéri veteményföldek évszázadokkal ezelőtt is a környék uradalmi és paraszti, jobbágy gazdaságaihoz tartozott. 9 SZŰCS Judit 2004. 138-140. 278