Agria 42. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2006)

Bathó Edit: A jász viselet újjászületése

képzett varróasszonyok, illetve szabó mesterek készítették boltban vásárolható, gyári anyagokból. A ruházaton egyre több díszítőanyagot (finom csipke, gyöngyök, behúzott gombok) alkalmaztak, az ünnepi toaletteken pedig megjelentek a flitterek is. Mindez természetszerűen maga után vonta a hagyományos viselet teljes elhagyását. Bár meg kell említenünk, hogy a jász asszonyok még az új módihoz is nagyon sokáig felvették a régi jász viselet egyik legszebb tartozékát, az ezüstös vagy aranyos, kerepély

es féketőt. Ez nem csupán a hétköznapló és ünneplő ruháknál, de a báli öltözeteknél is nyomon követhető. Ez azt igazolja, a jász asszonyok vágytak arra, hogy a fényes toalettek ellenére, jász mivoltuk továbbra is megjelenjen ruházatukban. Ezt az érzést erősítették a Jászok Egyesülete által 1922-ben beindított Jász bálok vagy más néven Jász főkötős bálok is, ahol nagyon sokan a báli ruhához is felöltötték a már régen használt ezüstös illetve aranyos féketőt.

3 A hagyományos viselet korai megszűnése miatt a Jászság nem kapcsolódhatott be az 1931-ben országosan kibontakozó Gyöngyösbokréta mozgalomba, „mivel a szerepléseknél csak az a falu jöhetett elsősorban számításba, amelyik élő és színes népviselettel rendelkezett. "

4 A jászoknál ekkorra már megjelent az új kreálmány, az ún. magyar ruha: a nemzetiszínű szalagokkal díszített fehér szoknya, fehér ingváll, piros selyemzsinóros vagy fiitteres mellény, kötény és a párta. A hozzátartozó férfi ruha azonban sokkal valóságosabb volt, hiszen fehér bőgatyát viseltek, az alján egy-két sor nemzetiszínű szalagdísszel, fehér borjúszájú inget és hagyományoshoz hasonló álló nyakú, sűrű gombolású, pitykés lajbit hordtak, csizmával, kalappal, rajta lengedező árvalányhajjal. Ezt az öltözetet leggyakrabban a fiatal lányok és legények viselték, főként szüreti mulatságok, bálok alkalmával. Ugyanakkor némi módosítással megjelent a báli öltözetek között is. A női magyar báli ruhák finom, nehéz selyem anyagokból készültek, az elején zsinórozással, rövid csipkeköténnyel. Alsószoknyát csupán egyet vettek alá, de azt sem minden esetben. Az öltözék elmaradhatatlan velejárója volt a fiitteres párta, amit ekkor már nemcsak lányok, de különböző korú asszonyok is előszeretettel viseltek. Természetesen ehhez igazodott a férfiak báli ruházata is, a fekete pantalló és a zsinóros atilla. A második világháború azonban hamarosan elsodorta a magyar ruhák korát, s ha maradt is belőlük valami, azt már csak az iskolai jelmezbálokba vették fel. A régi hagyományos viselet pedig végleg elfelejtődött, és sokan úgy vélekedtek, amire már a nagymamám sem emlékszik, az nem is létezett. Az 1950-es évek második felében a néprajzkutatóknak (Csete Balázs, Luby Margit, Erdész Sándor) és a helytörténészeknek (Faragó Jánosné, Molnár István, Szikszai Gábor) köszönhetően a Jászságban is megkezdődött a viseletek felkuta3 BATHÓ Edit, 2004. 118-123. 4 PÁLFI Csaba, 1969-1970. 120. 108