Agria 41. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2005)

Kósa László: Heves megye élő népművészete

melyek széles skálán helyezkednek el az ellenséges és a rajongó elfogultság pólusai között. Közben sokféle előítélet rakódott rá. A hozzá viszonyulás gyakran vált ideológiai megterheltségűvé, ami komolyan nehezítette értékelését. De mindmáig nem szűnt meg a népi kultúrát övező figyelem, noha erőssége és fontossága koronként változott. Mindezt azért is mondtam el, hogy rámutassak, milyen komoly szellemi örökség folytatói a mai alkotók. Engedjék meg, hogy a közelmúlt félévszázadból idézzek föl néhány mozzanatot, mert azok többé-kevésbé ma is hatnak. A diktatúra egyaránt elutasította az „úri", a „polgári" és a „paraszti" Magyarországot, kultúrpolitikája - az így keltett ellentmondásokkal nem törődve - mégis hatásosan tudott a népi kultúra hivatkozni a két világháború közötti évekkel szemben. Az eredmény sajnálatosan a népi kultúra rész szerinti kompromittálódása lett. A silány tucatszám „készült" népdalfeldolgozások és néptánc-koreográfiák szinte egyetlen ünnepélyes alkalomról sem hiányozhattak. Sok furcsa példát idézhetnék, azonban illusztrációul elegendő egy is. Az Ethnographia, a Magyar Néprajzi Társaság folyóirata ilyen címmel közölt cikket: „Rákosi Mátyás elvtárs hatvanadik születésnapja népművészetünk megújulásának nagy alkalma" (1952). Azokat az éppen ellenkező fejleményekről tanúskodó, egy rosszemlékű kort idéző tárgyakat, amelyeket ún. népművészektől kapott ajándékba Rákosi, a Néprajzi Múzeum raktára őrzi. Mindez igényességre és következetességre int bennünket. Meglett a dolog böjtje is. Az 1950-es évek végére egy ellentétes fordulattal a hivatalosan hirdetett kulturális értékrendben alaposan hátrasorolták a népi kultúrát. Az előző évek túlzásaihoz mérve ezt természetes és egészséges jelenségnek vehetnénk, csakhogy aligha kiegyenlítődésről volt szó. Más külső szempontok érvényesültek. Az erőszakos téeszesítés közepette igencsak nehéz lett volna a parasztság kultúrájára hivatkozni, inkább leértékelték azt. Ezek után az 1960-as évek legvégén sokak számára meglepetésként hatott, hogy a már veszve vagy eltemetve hitt népi kultúra kérdése hirtelen ismét előkerült, viták, nyilatkozatok, újságcikkek kezdtek vele foglalkozni. Nemcsak hazai háttere volt ennek, hanem széleskörű nemzetközi is. Világdivatként kezdtek érdeklődni az egyszerűség, az egzotikum, a törzsi kultúrák, az archaikus vagy napjainkhoz viszonyítva réginek számító művészetek és a népi kultúra iránt. Ma már látjuk, hogy a rendkívülien szerteágazó jelenség a XX. század második felében agresszíven terjeszkedő fogyasztói társadalmi eszmény elleni „védekezés" vagy akár az egyik első „lázadás" volt, és ezzel a jelenbe értünk. A hatókör minden korábbinál szélesebbre nőtt. Eddig elsősorban a professzionális művészeteket ihlette a népi kultúra, most az érdeklődés az élet igen különböző területeire is kiterjedt. Az idősebbek emlékezhetnek, hogy 1969-ben a Magyar Televízió „Röpülj páva" népdal-vetélkedője volt a nyitánya a népi kultúrára irányuló figyelem megélénkülésének. A hatalmas közönségsiker és az újabb vetélkedők nyomában alakultak meg hagyományőrző falvakban a pávakörök. Nem296