Agria 41. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2005)

Paládi-Kovács Attila: Népművészeti örökségünk – Heves megye

A másik tájház a verpeléti kovácsműhely volt, melynek előkészületeiben BOGDÁL Ferenc segédjeként magam is közreműködhettem. Volt némi részem két kisebb magángyűjtemény megszerzésében is. A bélapátfalvi keménycserép­gyár számos terméke, további a manufaktúrában használatos mintakönyvek, raj­zok és egyéb iratok nagy része ECSEDI Dénes egri fogorvos anyai nagyapjának hagyatékából a közvetítésemmel került be a múzeumba. Leltározását, feldolgozá­sát már MOLNÁR László művészettörténész, az ELTE docense végezte el. A má­sik és szorosan véve is néprajzi gyűjtemény GÁL Gyula szilvásváradi tanító úr buzgalmából jött létre. Eleinte nem akart megválni szeretett tárgyaitól, s amikor mégis ráállt, s nagyobb részét mégis átadta az egri múzeumnak, rövid idő alatt újabb házi múzeumot hozott magának össze. Kevesebb tárgyat hoztunk be akkoriban az alkalmi, az egy napos kiszállások­ról. Főként szőtteseket, hímzéseket, hagyományos öltözeti darabokat vásároltunk a múzeumot időnként felkereső falusi asszonyoktól (pl. Felsőtárkányból, Egerbaktárói). Tőlük hallottam először a népi textíliák díszítésmódjainak, mintá­inak neveit. Ők meséltek nekem a haluskás és a tyúklábas mintás „pálcásán" szö­vött csíkokról (síkokról), a borsókával beszegett törülközőkről, a merkelésről, a lyukvarrás vagy mesterke szerepéről a subrikás hímzéseken, melyekről az egye­temen nem hallottunk. Beszéltek olyan mintákról, mint a sodrott rozmaring a szö­vésben, a medvetalp, a macskanyom a hímzésben, а farkasfogas csík és öltésmód a laposhímzésben stb. Hamar beláttam, hogy olyan tudomány magiszterei ők, amelyről nekem fogalmam sincs. Kiképzésem sajnos félbemaradt, mert hamaro­san áthelyeztek a debreceni Déri Múzeumban, s ott más természetű feladatokat kaptam (pl. egy fésűsmester felszerelésének és termékeinek leírását és beszállítá­sát a múzeumba). Az is tanulhattam, mert az egyetemen nem tanították! Az imént említett népi mesterségszavakkal azt kívántam érzékeltetni, hogy a tárgyalkotó népművészet szerteágazó világát elkülönülő ágazatok, gyűjteménycso­portok szerint kell vizsgálni, s a kutatótól minden ágazat hozzáértést, sok tanulást követel. A technikák, az anyagok, a díszítésmódok, a szakszavak beható ismerete nélkül a kutató még a tárgy leírását, múzeumi dokumentálását sem tudná elvégez­ni, hát még az anyag rendszerezését, típusok szerinti csoportosításának, technika­történeti, művelődéstörténeti értelmezésének, feldolgozásának műveleteit. Nyilvánvaló, hogy a Heves megyei népművészeti gyűjtemények feldolgozá­sa, teljességre törekvő áttekintése nagyon időszerű feladat. Egyes csoportjairól, mint a szövés és a hímzés tárgyairól, az alkotás folyamatáról és különböző tech­nikákról létezik ugyan feldolgozás, elegendő VARGA Mariann fejezetére utalni, ami a Palócok с monográfia III. kötetében (1989) jelent meg, vagy SZABAD­FALVI József utolsó nagyobb művére (Pásztorcsanakok Észak-Magyarországon, Miskolc 2001), de a feldolgozottság eddig elért fokával igazán nem lehetünk el­égetettek. Az is jogos igény, hogy a felgyülemlett kincseket a nagyközönség is lát­291

Next

/
Thumbnails
Contents