Agria 40. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2004)

Tadeusz Burzyński: Hagyomány és változás. A falu művészeti öröksége a San-medencében, Délkelet-Lengyelországban

tosakat. Legélénkebbek a városi központoktól távol fekvő falvakban, főleg a Przemyskie-, Dynowskie-dombvidékén, valamint Lóbaczów környékén. A népművészet területén is nagy a hanyatlás. A népművészet hagyományos formájában - amely tulajdonképpen csak a saját környezete számára alkotó művészek alkotása volt - eltűnt. Népművészek alkottak a szobrászat, a festészet, a kézművesség és faragás (fazekasmesterség, kovácsmesterség, bútorgyártás mestersége, háztartási és gazdálkodási tárgyak készítése, művészi kőfaragás, játékgyártás, hangszerkészítés, szövés, hímzés, csipkekészítés, fafaragás), valamint szertartási plasztika (virágok, pókok, színes képek, viaszfigurák, húsvéti tojások, szertartási pékáru, aratókoszorúk, karácsonyi attribútumok készítése) területein. A népi alkotás egyre inkább eltávolodott a hagyományos népi kultúra mintáitól, új tárgykört vett föl. A háború utáni időszakban végbement változások az addigi alkotói motivációk és a népművészet funkciójának szakadásához vezettek. A népművészet legtöbb területe ma csak ritkán tölti be az eredeti, a falusi élettel kapcsolatos szerepét. Sok esetben a műveléséhez az anyagi szempontok szolgáltatnak motivációt, ami kapcsolatban van a falun kívüli rétegeknek a népművészet alkotásai iránt tanúsított növekvő érdeklődésével. Egyre gyakrabban amatőrök, nem a falusi környezetből származók vagy esetleg professzionális képzőművészek foglalkoznak ezzel. Vidéken gyorsan csökken a népművészet hagyományos tárgyainak száma. Csak kisebb része kerül a múzeumi gyűjteményekbe. Többsége a magángyűjtők kollekcióját gazdagítja. A múzeumi gyűjtést több éve a kulturális szektor nehéz anyagi helyzete csak korlátozottan teszi lehetővé. Gyors ütemben tűnik el a hagyományos népi kézműipar is. Nagyon kevés a ma még működő kovács-, szövő-, kádár-, kerékgyártó-, szíjgyártó, vesszőfonó vagy más műhelyek száma. Terjesen abbahagyták a Huta Brzuska-ban készített gabonás ládák vagy Rybotycze-ben készített bútorok gyártását. Rybotycze-től Bircza-ig, de a San bal partján is találkozhatunk még ezekkel a tárgyakkal; a ládák, sótartók, bútorok formájában. A Délkelet-Lengyelországban valamikor szélesen ismert, Lubaczów környéki Brusno Nowe-ben található kőfaragó központ hagyományaihoz is kevés mai kőfaragó tevékenysége kapcsolódik. Források említik a „követ törő mestereket" a „Hegyen" Brusno-ban már 16. századtól. E központ csődje II. világháború után következett be, amikor a ma már nem létező Brusno Stare-ből az ukrán kőfaragókat áttelepítették a volt Szovjetunió területeire. Akik mindenekelőtt malomkövek, valamint keresztek és sírok készítésével foglalatoskodtak. 423