Agria 40. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2004)

Takács Miklós–Vaday Andrea: Avar edényégető kemencék Kompolton

szintén több egymás alatti sorban. Természetesen ez utóbbi minta is több párhu­zammal rendelkezik a két objektum fazekain, annak ellenére, hogy e díszítési mód a két vizsgált leletegyüttes esetében a ritkábbak közé tartozik. A feldolgozott le­letek között viszont egyedinek tekinthető az „S"-profilú tál peremének a belső fe­lületén körbefutó, bekarcolt hullámvonal-köteg. Aperem belső síkjának a díszíté­se azonban csak a két vizsgált objektum leletanyagából hiányzik, számos példája akad ugyanis a kompolti teljes leletanyag fazekain. Meredek állású formája miatt az S-profilú táltöredék meglehetősen ritka az avar kori leletanyagban, bár természetesen egyáltalán nem társtalan. Hasonló tál­forma ui. Vásárosnaményban 50 is napvilágra került már. Temetőfeltárás során pe­dig az ártándi 51. sírban, illetve az ipolyviski (Vyskovce nad Ipl'om, Szlov.) te­mető 79. sírjában 51 leltek egy-egy további, „S"-profilú tálat 52 . Az alábbi, időrendi fejezet egy megállapítását mintegy megelőlegezve, meg kell jegyeznünk azt, hogy a fentebb leírt tálformának nemcsak avar kori, hanem 10-11. századi példái is vannak. Talán nem véletlen, hogy a kompolti lelőhely tágabb földrajzi környeze­tében napvilágra került két 8-9. századi példa mellett két további „S"-profilú tál biztosan a magyar honfoglalás utáni évszázadra keltezhető. Lelőhelyük: Veres­egyház - Ivacs 53 , illetve Szelezsény 54 (Sl'azany, Szlov.). Az előképek közül pedig első helyen a bulgáriai Növi Pazar határában feltárt óbolgár temető „S"-profilú táljára érdemes utalni 55 . Hengeres testű, alig kihasasodó edény A 297-ben került elő egy olyan, kézikorongon formált edényfenék (22. kép 1), amelyhez az oldalfal indítása oly módon csatlakozott, hogy az egy hengeres edénytestre utal. A kisméretű töredékből nem kevesebb, mint három edényforma is rekonstruálható. Vagy egy hengeres, vödörszerű, vagy egy olyan, fazékszerű edényalak, amelynek esetében a hengerszerű testhez csatlakozik egy több-kevés­be kihajló perem, vagy - végül, de egyáltalán nem utolsó sorban - egy hengersze­rű testtel rendelkező, igen magas edény. A rekonstrukciót nehezíti, hogy mindhá­rom edényalakhoz lelhető párhuzam a kompolti feltárás más edényegyütte­seiben 56 . Ha pedig a lehetséges párhuzamokat szélesebb körben vizsgáljuk azt is be kell látnunk, hogy a leírt formáknak - viszonylagos ritkaságuk ellenére is ­50 ERDÉLYI István-SZIMONOVA Eugénia 1985. 2. tábla 3. 51 NEVIZÁNSKY, Gabriel 1991. 18. tábla 3. 52 VIDA Tivadar 1986. 25. tábla 4. 53 MESTERHÁZY Károly 1983. 16. kép 3. 54 RUTTKAY Matej 1992. 9. ábra 12. 55 DONCEVA-PETKOVA, Ljudmila 1977. 95. old., 27. ábra 1. 56 Még a légritkábbnak tekinthető, igen magas, hengerszerű edénynek is előkerültek darabjai a 187. objektumban. 33

Next

/
Thumbnails
Contents