Agria 40. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2004)

Zábrátzky Éva: Történeti mondák Bakó Ferenc gyűjtéséből

Fogacson nádas meg erdő volt. Ide menekült az egész környék, ha jöttek a törökök. Pedig itt vonultak el Egervára felé a törökök Zsadány mellett Zaránkon át, a mások a hevesi szőllők alján. Tevén húzatták Szolnokig a sleftet. Hajón húzatták a Tiszán az ágyút is. ENA 898-69 Ak:Veréb József sz. 1887. Gy: Tárnáméra, 1958.XII. 3. Mikor behúzódtak a nádba, úgy, hogy jártak a törökök Szolnoktu, oszt most is megvan, itt megy fel Kápolnának, errü, hát Szentandrás alatt. Mikor mán osztan tudtak magyarul, mán törték a magyar szót, Julcsa, Marcsa gyertek ki! Nincs mán török? Nincs török, asszongya, elment a török­je. De nem hegyeitek, hallották. Persze hát nem mertek bemenni a törökök se az erdőbe hozzájok, mer elvégezték vélek akkor a magyarok, hát így csak kiabált, csalta őket kifele, hogy menyének má ki az erdőbü, osztan hát dógozzanak, mer mán nincsen török. Igen, így csalta őket kifelé. Hát így vótak akkor. Atány Nagyanyám Vass Rozália vót. Hát kb. úgy 1823-24-be született. Hát emlegette, hogy az ő nagyapja, meg az ő elődjök Kömlőn vótak. Kömlőn nem maradt meg csak egy ól, annak a paggyán meg egy, úgy hijják, Vass Pál. Igen. Mind leégették a törökök. Átánt nem égették le. Igen, az meg­maradt. Oszt mondom, mije: Mer szép felesége vót a református papnak, mán akkor vót református pap, oszt aszmongya, ez főzött nekik. Hát erre nem maradt meg egy község se, csak Átán. BA78/11. Kis Jánosné sz.1891. Kömlő, 1957.III.9. Kömlőt a szultányok idejiben tették tönkre. Mikor Kömlőt megszállták, a mi családunk, a Pádárok Pélrül gyöttek ide. Három ettestvér voltak a Pádárok. Azt is hallottam, hogy mikor a törökök itt sátoroztak, asszonyt kértek a falutól. Kömlő nem adott, ezer szétrombolták. Atány adott, ezer maradt meg.- A lakosság széthullongott a szomszéd fa­lukba, meg elmentek uraságokhoz. Aztán visszagyöttek. Azt mondják, Kömlő is csak olyan falu volt mint Atány: girbe-gurba utcák. Azután, hogy elpuszult, mérnök csinálta az uccákat. BA 38/10 Ak: Farkas Zoltán 64 éves Gy: Sajónémeti (Borsod), 1980.júl.5. Dézsmát kellett beadni, amikor az egri vár ostroma volt. Csináltak ide is, meg a dédesi várnak is volt egy bizonyos várszerűség, akkor ugye a környékbeli lakosságnak bizonyos dézsmát kellett adni. Szénát, vajat, ilyen dolgokat kellett beadni. Ki volt számítva. Má pénzt nem, mert akkor még nem volt pénz, csak megélhetésből. Talán még búzát is, meg miegymást. 336

Next

/
Thumbnails
Contents