Agria 40. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2004)
Takács Miklós–Vaday Andrea: Avar edényégető kemencék Kompolton
fokra, majd viszonylag rövid idő alatt hűl le, akkor a kerámia hővel közvetlenül érintkező külső és belső felülete gyorsan ég ki, az edényfal belsejéből a kötött víz csak kisebb mértékben vagy egyáltalán nem tud eltávozni, ezért törésfelület színe nem válik egységessé, réteges lesz, többé-kevésbé a nyersanyag - szárítás, és nem kiégés(!) - utáni színét mutatva. 37 Az edénytöredékek felületi és törésfelületi színe így adattal szolgál az égetési technikára. Az edényfelületek foltossága, a belső felület színe pedig azt jelzi, hogy hogyan rakták be a kemencébe az edényeket az égetéshez. 38 Kompolt, Kistéri-tanya lelőhelyen az avar fazekasok helyi nyersanyaggal dolgoztak. A nyersanyag színe és állaga - a Tárna és Tarnóca közti terület fekete, tömör - folyami származású - agy agának felel meg. A soványításhoz használt tufa ugyancsak helyi jellegzetesség, s ugyanez mondható el a kvarcról (homok) és apró kavicsokról, amely a Tárna régi folyóágyában megtalálható. 39 A fentebb elmondottak miatt a két objektum anyagát szín szerint is áttekintjük. Az alábbi táblázat a 296. objektum anyagának megoszlását mutatja, szín szerint. külső felület belső felület törésfelület db téglavörös középszürke téglavörös és középszürke réteges 2 vörösesbarna vörösesbarna középszürke 23 vörösesbarna vörösesbarna sötétszürke 15 vörösesbarna vörösesbarna barnásszürke 56 vörösesbarna barnásszürke sötétszürke 25 vörösesbarna sötétszürke középszürke 1 vörösesbarna, barnásszürke foltos vörösesbarna sötétszürke 5 vörösesbarna, barnásszürke foltos vörösesbarna középszürke 25 vörösesbarna, barnásszürke foltos vörösesbarna barnásszürke 38 barnásszürke vörösesbarna sötétszürke 7 barnásszürke barnás szürke barnásszürke 1 középszürke középszürke középszürke 3 középszürke középszürke sötétszürke törésű 4 középszürke vörösesbarna középszürke és vörösesbarna réteges 1 A redukciós égetésnél az edény törésfelülete átég, az edény külső és belső felülete vékony rétegben viszont sötétebb lesz. A külső felület foltossága jelzi, hogy az edény itt hozzáér - vagy igen közel van - a kemencében egy másik edényhez, s itt a víz kevésbé tud eltávozni az edényből. Ha több sorban, egymásra teszik az edényeket, a belső felületek - mintegy letakarva - szintén kevésbé kapnak hőt. A telepen a különböző objektumok átégett felülete, tapasztása a kerámiához hasonló színű (világosszürkétől a feketéig árnyalatban) törésfelületet mutat. 22