Agria 39. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2003)

H. Szilasi Ágota: „Súgott képek”

csarnoknál, ott valamennyi értelmi, vagy ha úgy tetszik intellektuális elgondolás az mindig létezik a képről, hiszen azoknak a létrehozása nem visz annyira messze, olyan ismeretlen területekre, akár a festékhasználat akár a kép megvalósításának, belső titkainak világába. „A Grecoknál messzebb vitt mindig. Úgy emlékszem vissza, hogy barangoltam a képen, mindig abba az irányba, hogy - úgymond -jó legyen. Vagy ..., mint ahogy mondjuk egy öszvér legelészik, és elég ösztönösen, nem túl intellektuális meggyőződéssel választja ki azt, hogy melyik fűszálat harapja le. De azért persze úgy, hogy azok a bizonyos fűszálak elég közelségben vannak egymáshoz, és ki lehet következtetni, hogy melyik következik. És valószínű, hogy más intellektuális beállítottsággal más fűszál következne a sorban."

91 így a Grecok festése közben nem volt igazi, biztonságos céllátása, és nem volt festés közben sohasem olyan állapotban, hogy határozott véleménye lett volt arról, hogy milyen legyen a kép, hogyan módosuljon a téma, mennyi narratív tartalmat illesszen bele, és hogy annak az érdekében mit kell még tennie. Hanem e barangolásos legelészés során egyszer csak eljutott egy olyan helyre, egy olyan állapotba, amikor úgy éreztem, mintha a kép már megszületett volna. A ragyogó kékek hidegébe öltöztetett lelki melegség, amely a Greco tanulmányok többségét jellemzi, fellehető a „Kucorgók" címmel ellátott táblákon is. De a színhasználat hasonlósága mellett szerkezetük és térproblémáik által is közeli rokonságban van ez a két képsorozat egymással. De amíg a Grecok a mindenséggel szövődő létünk állapotfelméréseit, addig a Kucorgók emberi-társadalmi-ökológiai, azaz inkább személyes töltésű tartalmakat boncolgatnak. Ezekre „a 'semmi ágán ' csoportos magányban kucorgó, kiszolgáltatottfigurákra"

92 szintén a kék ég borul rá, de a gomolygó felhők által a végtelenbe megnyíló kék ég reménysége, erős tartalmi konrtasztot jelöl a zárt, tudatlan létállapotban kuporgó, egymás testmelegével félelmüket leplező, a világ szakadatlan változásának kiszolgáltatott figurákkal szemben. A Greco tanulmányok morális fejtegetései a párhuzamukként megszülető, az emberi és az isteni szeretet bonyolultságát boncolgató legújabb „Ábrahám-képek" társaságában mutatkoznak meg teljességükben. A szeretet féltése, annak szaggató fájdalommal teli drámai erejű, ikonszerű felfénylése bontakozik ki a furcsa nápolyi sárgák és okkerek aranyló festékrétegeiből e két képen: Ábrahám és Izsák (2001), Sára és Izsák (2001). Egyszer csak átszivárog a kifejezés, az üzenet; az apró ecsetvonásokból összeálló színfoltokban feloldódik a forma - és fölemelkedik, s fölemel. E két képet látva elbizonytalanodunk hazai művészettörténet-írásunk szinte már toposzként emlegetett tételén: miszerint Vajda Lajost követően Kondor Béla lenne az 'utolsó ikonfestő' Magyarországon. A figurák megformálása azt a formájából kiment embert idézi, akinek így már se társadalmi, se semmilyen egyéb kötődése nincsen. Ók, Ábrahám és Sára - itt állnak öregen, alaktalanul és csupaszon, azzal az óriási tapasztalattal, hogy az isteni szeretet piciny felvillanása révén, földi létezésük vége felé életük értelmét visszakapták. Hiszen ez a szoros ölelés nem a búcsú ölelése. Ez a 'visszakapás' szótlanságba burkolt szaggatóan fájdalmas, könnyeket elfojtó öröme. Ugyanis a konkrétságában leplezetlen predella-szerű kis képen, az ábrahámi ölelés alatt ott van a leesett kés, és az a bizonyos szövevényes bozótban megrekedt kos, aki aztán majd - az ember humanizálódása folytán - Isten kegyelméből helyettesíti Izsákot, mint az égő áldozat alanyát. így hát, hitének bizonyságtételeként Ábrahámnak nem kellett bántania fiát, főleg nem azt az egyet, akiben az isteni ígéret beteljesülése 91 Beszélgetés Nagy B. Istvánnal 2003. július 18. 92 SZEIFERT Judit 1998.42. 505