Agria 39. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2003)
B. Gál Edit: Főúri életmód egy vidéki kisvárosban. Adatok a Hallerek gyöngyösi birtoklásához
család tulajdona volt, mert 1743. július 13-án Haller Sámuel csereképpen felajánlja Almásy Jánosnak az ugyancsak a Sólymos utcában fekvő egyik fundusát a rajta lakó jobbágyokkal együtt. 20 A fent említett XVIII. századi térképen is látható, hogy az épület magját egy (a mai 32. szám alatti) U alaprajzú barokk épület adta, amelyhez dél felől egy másik épület vagy épületrész csatlakozott, s amely teleknek a nyugati végén a Pecze malom található. Az épület mögött díszkert húzódott. A residencia teljes kiépítése Haller Sámuel nevéhez fűződik. Az ő idején éli a család gyöngyösi ága fénykorát. Haller Sámuel - mint erről végrendeletében is megemlékezik - 1717-től szolgálta fegyverrel az „Austriai Házat". 21 Fiatal korát az ország határain kívül töltötte, s csak szülei halála után próbálta a szétszóródott, s több kézen lévő, részben őt, részben az erdélyi ágat illető Török-Nyáry jusst visszaszerezni. 1750-ben a Vesselényiekkel kötött szerződést, amelynek értelmében 50 ezer magyar forintért kezéhez váltotta az őket illető részeket is. 22 Ugyancsak megszerezte dupla pénzen a Csáky és Kéry negyedet, s harcot indított a diósgyőri uradalom visszaszerzéséért. 23 A Halierek építkezései az 1700-as években A város más földesúri családaihoz hasonlóan a XVIII. század közepe a nagy építkezések időszaka. Ekkor bővítik - vagy átépítik - a Sólymos utcai régi rezidenciát, s az 1760-as években emelik a Szent Bertalan templom északi oldalánál a saroképületet. 1752-ben 2 forintért festik a Vörös Ökör vendégfogadó címerét, s már áll az ispotály melletti Oroszlán fogadó is. Haller Sámuelnek 1761-ben három korcsmája van a városban. „Az egyik a Nagytemplom mellett, mely Veres Ökörnek neveztetik és attól árendát fizetnek ß 70; a másik az Ispitálynál mely Oroszlánynak neveztetik, ahol az Uraság bora árultatik s csak a konyháiul és az istállóiul fizetnek árendát fi 28; a harmadik(a Fehér Bárány) a Bene utcában, ahol az Uraság bora árultatik, de aminek árendája nincs. A Veres Ökör mellett vagyon mészárszék, annak árendája fi 50, azon fölül ugyan két szoba és egyiktül a mészáros fi 10, a másiktulfl 8-atfizet. " u Az 1770-es ével második felében a „Veres Ökör" fogadót leánya, Erzsébet, báró Hunyadi János felesége lebontatja, s mint egy 1778-as összeírás illetve egy 1796-os tanúvallomási jegyzőkönyvből kiderül, ennek helyén építteti föl házát. A városi palota Mint az osztályos egyezségből is kiderült, 1744-ben a Sólymos utcában már állt a család rezidenciája. Haller Sámuel, amint megkapja az ingatlant, azonnal építkezésbe kezd. A család gyöngyösi tiszttartója, Bengyer György 1748-ban a következőképpen ír erről: „Még akkor mesze a Méltóságos Úrnak nem volt, s a mész pedig kívántatván minden nap a palo20MOLP521/5 458. 21 22 MOL P519/6 265-268. 23 MOL P519/6 213-216. 24 MOL P519/6 265-268. 407