Agria 39. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2003)
Csiffáry Gergely: Az 1552-es egri várvédő hősök névsora, sorsuk és az „egri név”
parasztok, kézművesek esetleg falusi elöljárók voltak. Az utókor embere számára rejtély miként lesznek, s főleg miért válnak hősökké, mert mit is védelmeznek az adójuk szerint? Néhány mázsa gabonát, néhány száz liter bort. Kérdés miért védik körömszakadtukig mindezt? Talán, mert nekik ez a hely, a maradék Magyarország jelenti és biztosítja kizárólag a megélhetést. Mi más ez, ha nem a szó igazi értelmében vett honvédelem, s Eger vára 1552-ben ettől lett erős, mivel a velük együtt harcoló birtokosoknak, nemeseknek, közigazgatási tisztségviselőnek, és valamennyi várban szolgálónak csak Eger vára falai jelenthették az otthont, a biztos menedéket, az életben maradás egyetlen esélyét. Talán e gondolatokat fogalmazta meg Tinódi a következő sorokban: „Sok Jó adassék memből vitézüknek, Kiktül megtartatik vára Egörnek, Rabságtul maratta ez földi népnek Bora, kenyere hegyeknek, völgyeknek. " A várvédők névsorának a készítésekor további nyelvészeti érdekességekre lehet bukkanni. Közismert, s általánosan elfogadott történészi vélekedés, hogy a XVI. század derekára tehető az, amikor a vezetéknevek használata a magyar nyelvterületen rögzül, s ekkor válnak foglalkozásnevek, vagy a származási helyek vezetéknevekké. Nézzünk néhány kiragadott példát. Az 1551. évi egri városi urbáriumban az egyik puskaművest még Lakathos Tamásként vették fel az adózók közé. Ugyanebben az évben ugyanezt a mestert, amikor a várban dolgozott Lakatgyártó Tamásnak írták. Kulcsár Imre deákot, aki a várban kulcsárként dolgozott az 1549-es dézsmajegyzékben, mint Emericus literátus ciaviger jegyezték fel, ami Imre deák a kulcsárjelentést takar. Két év múlva Eger urbáriumában, mint Kulchár Imrét vették számba. Más esetben éppen ennek a vezetéknév használati gyakorlatnak a hazai kialakulása segített további, addig ismeretlen várvédők személyének a kiderítésében. Az 155l-es egri urbáriumban olvasható Czipóoztó László egri várbeli kenyérosztó neve, aki a vár 1552-es hadinépének a számbavételekor a Vsz. szerint viszont a cipóosztó Vámos Mihálynak a szolgája volt. Vámos Mihály deák nevét még 1549-ben Michael Czypoocztó néven írták össze a dézsmajegyzékben. 1551-ben Czypoozthó Mihály néven szerepeltették, mint a vár cipóosztóját. 1554-ben Bornemissza Gergely a végrendeletében Mihál dejákról, mint neki pénzt kölcsönző kedves emberéről gondoskodott, amikor meghagyta, hogy az ő tartozását fizessék ki neki. Végül Vámos Mihály deákként említik azért, hogy a két várban szolgáló cipóosztót név szerint is megkülönböztethessék. Ez utóbbi esetben viszont már a származási helyéről kapta a nevét, s ez a feltehetően a Borsod megyei Sajóvámos községből elszármazott férfi. Szakács Balázsot 1552 őszén, mint a várszemélyzet egyik tagját Balázs szakácsként írták össze. Az 1552. év utolsó két hónapjában, Egerben tartózkodó Tinódi Lantos Sebestyén már, mint Szakács Balázsról emlékezett meg, aki őt becsülettel ellátta élelemmel. Sáfár István deák várban szolgáló sáfár (dispensator) felügyelte a konyhák és a szakácsok munkáját. Az 155l-es városi urbáriumban István deák néven szerepel, 1552 végén Tinódi őróla írta: „Sáfár István eleven csukával tárta." 1552 őszén a várban szolgáló bodnárokat, akiknek a német nyelvben a foglalkozásuk nyomán Binder a nevük, már e szó magyarrá lett változatában Pintér Antalnak és Pintér Jánosnak írtak össze, vagyis a vezetéknevük híven tükrözte a fogalakozásuk elnevezését. A példákat még sorolni lehetne. A fentiekből leszűrhető tanulságul, hogy az egri vár királyi kézre kerülésével az 1548— 1552 közti években vált Egerben az írott források tanúsága szerint mindennapos gyakorlattá, hogy a foglalkozás nevek a hivatalos összeírásokban vezetéknevek lettek. Ezek után a 253
