Agria 38. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2002)

Petercsák Tivadar: Megyei és városi múzeumi törekvések Egerben

Az egri múzeumi fejlesztés számára az igazi lehetőség 1957-ben nyílt meg, amikor a honvédség kivonult a várból. Egyáltalán nem volt természetes, hogy a várat a múzeum kapja meg. Egyesek zöldségraktárakat, mások lakásokat láttak volna szívesen e területen. Bakó Ferenc elszántságának, kapcsolatainak is köszön­hetően sikerült meggyőzni a helyi és országos szerveket, hogy a történelmi falak között múzeumnak kell működni. 7 1957-58-ban az Országos Műemléki Felügyelőség irányításával megkezdő­dött a gótikus püspöki palota helyreállítása, amelyet később más vári objektumok rekonstrukciója követett. A várba költözéssel kapta intézményünk 1958-ban a Do­bó István Vármúzeum nevet. Itt sorra nyíltak meg az állandó kiállítások: az Egri Képtár, a természettudományi és néprajzi kiállítás 1958-ban, de látogathatók vol­tak a kazamaták és a kaszárnyatermek is. 8 A múzeum várba költözése alapvetően meghatározta a kiállítási, gyűjtemény­elhelyezési lehetőségeket és pozitívan befolyásolta a látogatottságot. Az Országos Műemléki Felügyelőség mellett a múzeum is érdekelt volt a régészeti feltárások és a műemléki helyreállítás folytatásában. 1962 újabb fordulópontot jelentett az egri múzeum életében. Az addig a Mű­velődési Minisztérium fenntartásában működő múzeumot a Heves Megyei Ta­nács VB vette át és megkezdődött a Heves Megyei Múzeumi Szervezet kiépítése. Az 1961. december 12-én készült jegyzőkönyv szerint átadták az egri vár épüle­teit, amelyek használója teljes egészében a Dobó István Vármúzeum lett. Átadás­ra került a múzeum minden ingó és ingatlan vagyontárgya, továbbá szakanyaga. Ekkor már volt régészeti, numizmatikai, helytörténeti, néprajzi, képzőművésze­ti, iparművészeti és természettudományi gyűjtemény a hozzájuk tartozó adattá­rakkal, fotóarchívummal és könyvtárral. Külön tartották nyilván a Gárdonyi könyvtárat. 9 Az újonnan kialakult megyei szervezet igazgatója is Bakó Ferenc lett, és a hálózat ekkor két múzeumból (Dobó István Vármúzeum, Mátra Múzeum), a tar­namérai iskolában lévő kiállítóhelyből és a parádi szabadtéri múzeumból állt. A szervezet adminisztratív és gazdasági központja az egri múzeum lett. A dolgozók létszáma 51 fő volt: 13 főfoglalkozású és 38 részfoglalkozású. 10 A várbeli műemléki helyreállítások eredményeként 1965-ben nyílt meg a gó­tikus püspöki palota emeleti termeiben a vár és a város történetét bemutató állan­dó kiállítás és a földszinten a Hősök terme Dobó István síremlékének a Setét ka­puból ide hozott fedőlapjával. 11 7 PETERCSÁK Tivadar 1998. 17. 8 BAKÓ Ferenc 1963. 20-29. 9 Dobó István Vármúzeum Legújabbkori Történeti Adattár 131-76. 10 BAKÓ Ferenc 1964. 407. " BAKÓ Ferenc 1966. 349. 93

Next

/
Thumbnails
Contents