Agria 38. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2002)

B. Papp Györgyi: Ünnepségek, rendezvények, egyesületek a kultusz szolgálatában

1. kép. Dobó sírja a Setét kapuban 1902 körül. Háttérben a honfoglaló ősök földi maradványait őrző szarkofág. DIV Fotógyűjtemény ltsz.: 84.4.1. között szerepelt, hogy Debreczeni telke a város félreeső helyén van, és nagyon ne­héz megközelíteni a sár miatt. A vár ezzel ellentétben a város közismert, központi helyén fekszik, és itt található az országos hírű Dobó síremlék is. 2 A két javaslat közül azonban sokáig nem sikerült választani, pedig a temetés megszervezésére bizottság is alakult 1900-ban, Jankovics Dezső polgármester el­nökletével. A testület először Debreczeni kanonok elképzelése mellett voksolt, de végül mégis dr. Bartalos érvei győztek. A döntés elhúzódása azonban sok vitát váltott ki a városlakók körében is. A helyi sajtó így számolt be erről a tényről: „ Városunk hazafias jó hírnevét nem is említve, enyészóleg hat már ezen kegyeleti ügy kivitelezése és nyomasztólag hat a közönség érdeklődésére is"? A csontoknak a várban történő elhelyezésével azonban sokan egyetértettek. Az időpontot is sikerült mindenki megelégedésére kiválasztani, mivel a temetést a vár ostromának 350. évfordulójára időzítették. így két fontos eseményt kapcsoltak össze; megünnepelték a várvédelem jubileumát és a honfoglaló ősök földi marad­ványait is végre eltemették. 2 SZECSKÓ Károly 1995. 20. 3 Hevesvármegyei Hírlap, 1901. 9. évf. jún. 9. 326

Next

/
Thumbnails
Contents