Agria 38. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2002)

Praznovszky Mihály: Mítosz, kultusz, história

érdekérvényesítése kirekesztődik, azaz csak a hatalom politikai intézményrend­szerén kívül jeleníthető meg. Gondoljunk olyan kézenfekvő példákra, mint az 1849-1865 közötti évek kultikus eseménysorai. Ezekben a történelem, az iroda­lom, a művészet olyan alakjai váltak közösségi erkölcsi minták hordozóivá, akik­nek egy része valóban történelmi időkben élt (lásd Zrínyi, Szondi, Rákóczi) mások viszont kimondva kimondatlanul a közvetlen közelmúlt példázatai voltak. 5 A kultusz jelenségek teljes vértezetükben a helyi társadalmakban tűnnek fel a XIX. század közepén. Egyrészt ezek azok a közösségek, amelyek igazán tudják magukat szervezni, igazán tudják keresni és megtalálni az önazonosságot felmu­tató kulturális tradícióikat. Olyan személyek, események és helyek kötődnek ösz­sze, amelyek együtt csak ott és csak úgy évényesülhetnek. Nem véletlen, hogy sok ilyen jellegű helyi kezdeményezés: állítsunk szobrot Y-nak vagy X-nek, nem kap egységes nemzeti támogatottságot, mert ilyen méretekben már jelentősen gyöngül identitást szervező ereje, noha az egész nemzet számára panteon értékű alakról van szó. (Talán itt újra a mítosz és kultusz közötti viszonyrendszer egyenetlensé­gét érhetjük tetten.) A XIX. század második felétől a kultusz szokásrendje kialakul, állandósul. Egymástól távoli helyi társadalmi közösségekben ugyanúgy és szinte ugyanabban az idősíkban jelentkeznek, noha általában nem tudnak egymásról, és eltérő szo­cializációs közösségekben mutathatók ki. Azt is kell majd látnunk, hogy jelentős és nagy különbség formálódik a népi kultúra és az elit kultúra szintjén a kultusz elemek gyakorlása módjában. Az előbbiben a szóbeliség, a néphagyomány, a folklorizáció ereje nem alkalmas kultikus szokásrend kialakítására. A magasabb kultúra szintjén élők s azt használók viszont a tudatosabb és megalapozottabb is­meretek alapján szervezik identitásuk és kulturális tradícióik megjelenítését. Ebben az időben alakulnak ki a kultusz úgynevezett laudációs toposzai, azaz azok az állandósult nyelvi eszközök, amelyek révén érzelmileg nagy hőfokon de csak általánosan tudják megfogalmazni a kultusz tárgyának mindenkor kivánt ha­tását, azaz a nemzeti tudat erkölcsi elemeit. Gyulai Pál, Toldy Ferenc, Eötvös Jó­zsef stb. ünnepi beszédeiben sorra jelennek meg ezek: a nemzet nagy embereiben önmagát becsüli meg, amelyik nemzet megbecsüli nagy embereit, annak mindig születnek megbecsülésre érdemes polgárai stb. 6 Nyilvánvaló hogy a kultusznak sajátos fejlődéstörténete van. Látni, vagy ép­pen csak továbbgondolni lehet a felsorolt példák esetében, hogy ezek a főleg sze­mélyekhez és eseményekhez kötődő kultuszok közös törvényszerűségek szerint szervezik önmagukat. Ennek ez a folyamata. „A tételezett érték alapján megfo­galmazódik az elv, vagy megtörténik az egyén kiválasztása, ez hivószóvá alakul, 5 PORKOLÁB Tibor 1999. 151-158. 6 PORKOLÁB Tibor 1999. 151-158. 139

Next

/
Thumbnails
Contents