Agria 37. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2001)

Bodó László: Adatok a Knezić és a Grőber családok lezármazottainak történetéhez

ját", s gyakorolhatta a szakasz, a század, a zászlóalj és az ezredparancsnokságot, e lépcső­fokokon át (akkor: grádusokon) érdemelte ki a tábornoki „sarzsit"! Grober Jolán és dolinái Leide József házasságából két gyermek született: Richárd (Eger, 1895. március 26. t ?) 5S iskolai tanulmányai végzésének helyei (váro­sai) leképezik édesapja szolgálati helyeit. Elemi iskolai tanulmányait Budapesten kezdte és végezte. A gimnáziumiakat pedig Kassán kezdte és Egerben fejezte be. Ezt követően felvételt nyert a kassai cs. k. hadapród iskolába. 1913. augusztus 18-án avatták zászlóssá. Részt vett az első és a második világháborúban. Harsányi Máriával (Schelt Géza szolno­ki banktisztviselő özvegyével) 1924. május 5-én kötött házasságot, amelyből gyermek nem született. (A feleség „hozott" első házasságából egy leánygyermeket: Schelt Sárikát.) Jolán (Eger, 1898. október 21. t ?) elemi iskolai és gimnáziumi tanulmányait Eger­ben kezdte és fejezte be. Csaknem 30 éves koráig leánykodott. Édesanyja halála után Pillesz nagymamánál nevelkedett, s annak halálával az egri rokonoknál talált otthonra. Legtovább Gröber (III.) Ferenc nagybátyjánál, akinek a felesége (Köllner Ilona Irma Amália) sajátjaként gondoskodott róla. (Neki egy fiúgyermeke, Gröber (IV.) Ferenc volt.) Grober Jolán 1928. június 9-én ment férjhez Turkovich Károlyhoz (Feldebrő, 1894. február 23. | ?), akinek nagyapja fivére volt Knezic Irén Turkovich tanárnőjének, akinek nevével tanítványa emlékkönyvében találkoztunk. 56 Turkovich Károly alsó- és kö­zépfokú tanulmányait Egerben végezte és a kassai gazdasági akadémián szerzett agrár szakdiplomát. Az első világháborúban a 60. gyalogezred tartalékos főhadnagyaként vett részt. Az első nagy háború befejeztével visszatért eredeti foglalkozásához és az Alsópeszér-pusztai királyi birtok intézője, majd főintézője lett. Sorsának és családja sor­sának további alakulásáról hiteles adatok nincsenek. Házasságukból négy gyermek szü­letett: József, Károly, Beatrix és György. 57 Gyula (Eger, 1874. augusztus 20. t Eger, 1936. február 27.) Grober (II.) Ferenc és Pillesz Lujza nyolcadik gyermeke volt. Elemi iskolai és gimnáziumi tanulmányait Eger­ben kezdte és fejezte be. A felsőkereskedelmit Miskolcon, a gazdasági akadémiát Kassán végezte. A feltárt archív források tanúsága szerint ő volt az egyedüli Grober leszármazott, aki mind/vagy a vaskereskedés, mind/vagy a földbirtok „átvételére" tudatosan készült fel. Mint ismeretes, az édesapa (Gröber II. Ferenc) halála után az elsőszülött fiúgyermek, Gröber (III.) Ferenc „örökölte" a vaskereskedés és a szőlőbirtok irányítását. E tény arra késztette Grober Gyulát, hogy 1896 őszén jelentkezzen egyéves önkéntesi tanfolyamra a 12. (ekkor már Albert Edward velszi herceg nevét viselő) huszárezredbe, ahová október l-jén be is vonult. (Itt szerzett hadnagyi rangfokozatot Ferenc bátyja is!) Az ő tiszti vizs­gája, mind elméleti, mind gyakorlati tekintetben igen jól sikerült, melynek eredményeként kérte is ténylegesítését (hivatásos állományba vételét). Lévén jó lovas, lóismeretei is ma­gas szintűek, felvételét kérte a bécsi lovas-tanárképző intézetbe. Ezt követően ezredében évekig irányította a lovas kiképzést, majd főhadnagyi rangfokozatát elérve, nyugállo­mányba való helyezéséért folyamodott. Erre azért kerülhetett sor, mert igen jó ajánlatot kapott Zsilinszky gróftól, akinek Arad vármegyei birtokán egészen az első világháború ki­robbanásáig dolgozott a méntelep gazdatisztjeként. A háború kirobbanásának hírére haza­55 Születésének napját Henkey-Hőnig Vilmos és Köllner Kornál pontatlanul állapították meg (jegyezték le). Minden levéltári forrás és Leide Richárd is 1895. március 27-ét írta le önéletra­jzában. HL AKVI 1895/1221. 56 BODÓ László 2000. 188. 57 Származási táblázat 4. 292

Next

/
Thumbnails
Contents