Agria 37. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2001)
Kiss Péter: Az Egri Főegyházmegyei Könyvtár és az egyetemi gondolat XVIII. századi története
V. A széleskörű könyvgyűjtés kezdetétől a megnyitásig (1781-1793) Eszterházy 1781. január 29-i levelében azt írta a líceumi prodirektornak, hogy lassan befejeződik a könyvtár berendezése, és gondoskodni kell könyvekről. A csillagásszal (Madarassy Jánossal) együtt írják össze a beszerzendő szerzőket. Ajánljanak könyvkereskedőt is. Leveléhez mellékelten megküldte Pietro Maria Gazzanigának a bécsi teológia dogmatika tanárának könyvjegyzékét. 106 A püspök 1781. március 8-án utasította Tornert, hogy amint már korábban is tette, most ismét meghagyja, hogy ne csak „a mi püspöki könyvtárunknak" a könyveit írja össze, hanem a kanonokoknál és a professzoroknál lévőket is, sőt mindenkinek a saját könyveit is. Menjen el tehát a püspök nevében mindegyikükhöz, és kérjen tőlük a maga számára a könyvekről katalógust vagy erre vonatkozó ígéretet. Ezzel senkinek sem kíván kellemetlenkedni, és senkitől nem kíván könyveket elvenni. Miután azonban a nyilvános könyvtárat a szükséges könyvekkel el akarja látni, az Egerben meglévő könyvekről tudomással kell bírnia. Úgy gondolta, hogy ezt az eljárást senki sem kifogásolhatja, de ha valaki nehézséget támasztana attól kérjen írásbeli választ és tegyen jelentést neki. 107 A püspök az 1781. április 26-i levelében azt írta a Bécsbe útban lévő Madarassynak, hogy mellékelten küldi a Líceum igazgatójának Dobronyai Miklósnak és a tanároknak a könyvjegyzékét. Beszélje meg Bécsben tudós emberekkel, hogy jóe a lista, és hol mennyiért lehetne megvásárolni a könyveket. 108 Eszterházy 1781. június 7-én azt írta Tornernak, hogy amikor e tisztségre ki lett nevezve, akkor az volt az elgondolása, hogy a professzorokhoz hasonlóan a Líceumban legyen szállása és élelmezése, mert közelebbről eredményesebben tudja ellátni mind könyvtárosi, mind pedig nyomda prefektusi teendőit. Az ott lakása azért is célszerű, mert a könyvtári anyagot hamarosan áthelyezik a Líceumba. 109 Torner 1781. július 23-án azt jelentette, hogy a könyvtár összes könyvét beírta a katalógusba." 0 A III. fejezetben idézett Dziám András által írt levél szerint a könyvtár belső berendezése még ekkor sem volt teljesen készen. Az 1781. szeptemberében érkezett könyveknek is csak egy része került a Líceumba, a másik részét a püspöki palotában helyezték el. 1 " 1781. július 30-án Eszterházy azt a Büky Józsefet nevezte ki a „líceumi nyilvános könyvtár könyvtárosává, " m akiről már 1777-ben azt írta a nunciusnak, hogy sok könyvet beszerez neki." 3 Kinevezését azzal indokolta, hogy mivel már nem csak a könyvtár csinosítását kezdte meg, hanem annak válogatott könyvekkel való felszerelését is, gondoskodni kell egy könyvekhez értő könyvtárosról is. Úgy gondolja, hogy ezt a személyt Büky Józsefegri székesegyházi kanonok és jogtanár személyében találja meg, ezért őt nevezi ki erre a megtisztelő bizalmi állásra. Tanártársai között megtarthatja korábbi címét és fizetését. A 800.- Ft-os fizetése mellé még a püspöki iskola pénztárából is kapjon 100.- Ft-ot. " 4 1793106 EFL. Prot. 1781. január 29. 51. 107 EFL. Prot. 1781. március 8. 145. 108 EFL. Prot. 1781. április 26. 249. 109 EFL. Prot. 1781. június 7. 314. 110 EFL. AV. 543. nr. nélkül 111 EFL. Prot. 1781. szept. 29. 466. 112 EFL. Prot. 1781. július 30. 404. 113 EFL. Prot. 1777. április 9. 229. 114 EFL. Prot. 1781. július 30. 404. 238