Agria 37. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2001)

Bitskey István: Utazások szervezése a barokk kori Magyarországon

katonák és mesteremberek, céhlegények és vándormuzsikusok egyaránt járták az utakat, a nagyobb egyházi ünnepek alkalmával pedig a paraszti tömegek indultak búcsújárásra. A mobilitást természetesen a hadi és politikai események erősen befolyásolták, elősegtették vagy éppen gátolták. A szűkebb értelemben vett - művelődéstörténeti szempontból jelentős - utazásokat a kor elméletírói általában két nagy csoportra osztották. Egyfelől a peregrinatio sancta, másfelől a peregrinatio academica, azaz a vallási, ill. a tanulmányi célból történő utazás számított elismert érdemszerző vállalkozásnak, egyént és közösséget egyaránt szellemileg gazdagító tevékenységnek. A kétféle motiváció olykor össze is kapcsolódhatott, többnyire mégis jól elkülöníthető utazástípus volt a zarándokút, a búcsújárás, a csodatévő szobrok, kutak, források, barlangok, templomok s egyéb kegyhelyek tömeges felkeresése, amely egyrészt penitenciatartás és vezeklés céljából, másrészt pedig újabb kegyelmek elnyerésének reményében történt. Ez volt a barokk kor tömeges utazási formája, amely - miként azt Tüskés Gábor kutatásaiból tudjuk - már csak olcsósága miatt is népszerű volt.

8 A zarándokút (peregrinatio) többnyire csoportosan történt: egy-egy családi közösség, rokonság vagy még gyakrabban egy település lakói együttesen keltek útra. Amennyiben 30 főnél nagyobb volt a csoport, akkor általában processzióról, búcsújáró menetről volt szó, ez közös imával, énekléssel, zászlók és kegytárgyak hordozásával, plébánosi vezetéssel zajlott le. Természetesen gyalogosan tette meg a csoport az utat, csak kivételes esetben került sor jármű igénybevételére (pl. betegszálltás kocsin vagy taligán, folyókon történő átkelés csónakon stb.). Szállásul gyakran a kolostorok kerengője szolgált, némelyiken egyszerre ezer ember is eltölthette az éjszakát. Az előkelő, gazdag emberek sem voltak itt kivételek, a zarándoklat csakis a viszontagságok vállalásával érhette el célját. Más indítékkal s más módon került sor a tanulmányi és ismeretszerzési célú utazásokra, melyek már sokkal inkább tekinthetők a modern turizmus előzményeinek, indokolt tehát figyelmünket most már ezeknek szervezési eljárásaira fordtanunk. A magyarországi utazáselméleti irodalom első fontos fejtegetésének szerzője, báró Forgách Mihály, Justus Lipsius levelezőpartnere 1587-ben wittenbergi egyetemi beszédében (Oratio de peregrinatione et eius laudibus) szinte himnikus szárnyalású szavakkal biztatta utazásra a magyar ifjúságot. Retorikus kérdéssel indtotta érvelését: „Kíváncsi vagy, mivel szerzett dicsőséget s hírnevet magának Odüsszeusz? Elment a világ végére, s felkeresett sokféle emberfajtát, sokféle várost, s ezzel szolgált rá, hogy kerek e világon verseljenek róla. Ha tehát dicső hírnevet akarsz nyerni, keresd fel Odüsszeusz példájára a távoli országokat! Ezt tanácsolja íme, egy előkelő, érdemdús főúr, aki saját tapasztalatából ismerte meg az utazás sok előnyét. Ót kövesd útmutatódul, magyar ifjúság, ha nem akarsz alulmaradni s készakarva eltékozlója lenni dicsőségednek. "

9 Mint tudjuk, a magyar ifjúság nagy számban vállalkozott az utazásokra, főként az egyetemjárás volt tömeges a barokk korban, ez a peregrináció azonban még haszonelvű vállalkozás volt, a nemzetközi tudományossággal történő lépéstartás kényszere vezette, tehát jellegében különbözött a modern kor ún. szabadidő-turizmusától. Viszont a hazatérőben lévő diákok nem egyszer tettek olyan kerülőutakat, amelyeknek célja már egyértelműen a világlátás, a tapasztalatszerzés volt, a stúdiumok kiegésztése az idegen nép között járás, „az idegen földek látása" élményeivel. Klasszikus példája ennek Szepsi Csombor Márton utazása: közel két évig Danckában (Gdansk) végezte tanulmányait, innen indult 8 TÜSKÉS Gábor 1993, 13-44, 1996, 173-250. 9 Magyar utazási irodalom (15-18. század), 1990, 8. 209