Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2000)
Király Júlia: Jegyzetek és feljegyzések a Dobó István Vármúzeum Gárdonyi hagyatékában I.
Csörtess végig az avarban, s nézz új lombra az Új tavaszban. G.G."' Fiainak pedig az alábbi utasítást hagyta ezekkel kapcsolatban: „Kedves Fiaim! Ha úgy halok meg, hogy ezeket a töredékes jegyzeteket nem rendszerezhetem, nézzétek át gondosan. Ha valamely gondolat kétszer, háromszor is fel van jegyezve, a legjobban megformáltat adjátok ki. Ami homályos, vagy csak félig följegyzett mondat, vagy pedig csak emlékeztetőnek papírra vetett jegyzés, mindazt hagyjátok ki. Egy fiókomban még jócskán találtok ilyeneket! " 2 Gárdonyi tervezett művei Mielőtt számba vennénk, hogy egyes regényeihez, novelláihoz milyen anyagokat gyűjtött, essék néhány szó tervezett műveiről. Ebben is gazdag a hagyaték. Cédulákra írt ismereteit témakörök szerint csoportosította. Ezek tetemes része megmaradt a gyűjteményben. Tizenöt cédula maradt fenn a Kőműves Kelemen című dráma tervezetéből. Mindjárt szolgál érdekességgel az első lap, melyre Gárdonyi felírta a kötet címét és műfaját. „Kőműves Kelemen Dráma". A dráma szót ceruzával áthúzta, s helyette a következő műfaji meghatározást írta: „Regény dráma formában."* Lejegyezte Kelemenné legfontosabb tulajdonságait. „Kelemenné kedves, vidám, csicsergő teremtés, merőben ellenképe az urának. Naiv, leánylelkű. " 4 Egy cédula a mű kezdetének lehetőségeit tartalmazza. „Kezdete. A kőművesek oldalt bámulnak egy résen. (Vagy egy kőműveslegény hozza hírül) " 5 Érdekes tényeket tudunk meg arról is, hogy milyennek szerette volna megalkotni Kelemen alakját, illetve milyen jellemvonásokat tartott fontosnak kiemelni. „Kelement oly erős kénytelenségbe állítani, hogy az asszony megölése akadályozhatatlan legyen. Vallásossága. Gyermekének fejére mondott átkos erejű eskü. Vérmessége, amelynekfolytán dühében az erős fogadalmat téteti a társaival. Megelőzőleg jelenet arról, hogy szavának különben is ura. Afféle megmondtam-állom ember. Szóval maga ereszti láncról el az ördögöt, amely a fejére tüzel. " 6 A mű kezdetéhez írja: „ Valami vallási mozzanatot az elejére, amely rávilágítson a kőművesek babonás vallásosságára, s a későbbi esküt rendíthetetlen erejűvé tegye. Lehet ez imádság a munka megkezdésekor, káromkodó ember büntetése, " 1 Előrevetített jó tanács saját maga számára: „Kelemenné falazási jelenetét nem szabad szélesen tárgyalni, mert ártatlan1 CÉDULÁK, Lelt. sz. 74.124.1. 2 CÉDULÁK, Lelt .sz. 73.83.1. 3 CÉDULÁK, Lelt. sz. 74. 116. 1.a 4 CÉDULÁK, Lelt. sz. 74. 116. 1. h 5 CÉDULÁK, Lelt. sz. 74.116. 1. g 6 CÉDULÁK, Lelt. sz. 74.116. 1. m 7 CÉDULÁK, Lelt. sz. 74.116.1 j 522