Agria 36. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2000)

Csiffáry Gergely: A szurok és a kőolaj használata a régi Magyarországon

Magyarországon a XIV-XV. századig erősen pusztító lepra elterjedését nem csupán a poklos, hanem a lázár összetételű helyneveink is jelzik.

63 A bibliai Lázár, Mária és Márta testvére, Jézus feltámasztott barátja, aki a középkorban a sírásók, bélpoklosok védőszentje volt. Ezt a gyógyíthatatlan kórt is róla nevezték el a középkorban morbus Sancti Lazarí-пак. A jeruzsálemi Szent-Lázár rend lovagjai 1142-ben a Szentföld bélpoklosainak ápolására kötelezték magukat, s alázatból eleinte leprás beteget választottak nagymesterüknek. A rend Európában is, s így Magyarországon is megtelepedett, bár keveset tudunk róluk. Az újkorban jelentőséget vesztett Szent Lázár rend emlékét máig őrzik a járványkórházak lazareíhum, lazarett elnevezései. Első magyarországi házuk Esztergomban volt, 1181-ben épült. Ispotályaik voltak: Csurgón, Kolozsváron, Füzítő, Szenté, Szemenye és Borsa községekben.

64 A Lázár nevet a középkorban mint aki a betegek pártfogója, gyakran választották névadónak. A Vas megyei Kondorfán a testi nyomorékoknak, rokkantaknak, bottal járóknak máig (1970-es évek) lázár a nevük.

65 Valószínű, hogy a székelyek azon szavában, hogy valaki ellázárodik azaz megnyomorodik, szintén a lepra szomorú emléke lappang.

66 Elpusztult falvak között találjuk a Bács megyei Lázárfalvát, (1334) és a Baranya megyei Lázárszigetet (1264).

67 Ez utóbbi az insula Lazari, amelyet a baranyai Körös vize fog körül, feltehetően a leprások telepe volt egykor. A korban ui. az volt a szokás, hogy a leprabetegeket elkülönítsék a lakosoktól, félreeső helyeken erdőkben és szigeteken izolálják őket. Ilyen elkülönítő helyek lehettek a poklos verem, poklosvölgy, poklostelek és poklos sziget. Az nagy valószínűséggel állítható, hogy a Poklos és Lázár összetételű helynevek bélpoklosok telepei lehettek a középkorban. A Poklos elő- és utótagú helynevek miután ez a szó takarta a pokol és szurok fogalmát, így ezeknél a településeknél jelenthetett egyaránt lepratelepet és szurokfőző helyet is, s ezért utólag nem lehet különválasztani a kettőt. A kérdés az, hogy volt-e, illetve lehetett-e kapcsolat a bélpoklosok lakóhelyei és a szurokfőzők között? A lepra kórokozója - egy pálcika alakú baktérium - a Microbacterium leprae, amelyet 1873-ban fedezett fel Armauer Hansen norvég kutató. 1980-tól már van gyógyszer a kezelésére, tehát napjainkban a lepra nem gyógyíthatatlan betegség. A baktérium többévi lappangás után kétféle betegséget okozhat. Az egyik a bőrlepra, amely először a nyálkahártyát és a bőrt, később a belső szerveket (májat, vesét és a beleket) támadja meg. A fertőzésről kezdetben feltűnő bőrfoltok árulkodnak, későbbi stádiumban a test bizonyos részei fokozatosan elvesztik érzékenységüket, megcsonkulnak a végtagok, és az arc is, s így kialakul a jellegzetes „leprás oroszlánarc". Volt azonban a betegségnek egy diszkrétebb változata is, az ideglepra. Az ideglepra nem roncsolja el a belső szerveket és a végtagokat, viszont tönkreteszi az érzékelést és a mozgásért felelős idegszálakat. Feltevésünket, vagyis azt, hogy a leprabetegeknek szüksége volt a bőrlepra kezelésénél a szurokra, erősíti a leprabetegek régi magyar elnevezése, a bélpoklos szónak az eredete. A bélpoklos szavunk a bőrpokol főnév származéka, s ez valószínűleg a bőr és a pokol szavak összetétele.

68 63 SCHULTEISZ Emil 1997. 54. 64 BÁLINT Sándor 1977. 81-82. 65 BÁLINT Sándor 1977.

1. 81-83. 66 MAGYARY-KOSSA Gyula, 1929.

1. 174. 67 GYÖRFFY György 1987.

1. 26; 331. 68 BÁRCZY Géza 1941. 18. 107